Hirdetés

Szóval akkor mi is az a QLED tévé?



|

Valóban volt némi kavarás az új technológia elnevezése körül, de Barcelonában mindenféle betűkombinációkon felülemelkedve megnéztük, mit tudnak az új Samsung csúcstévék. Segítünk: nagyjából mindent, és mindent IS.

Hirdetés

Mint minden évben, idén is Las Vegasban, a CES-en mutatkoztak be a Samsung legújabb, csúcskategóriás tévéi, de januárban még pont azzal voltam elfoglalva, hogy fejest ugorjak a PC World Online főszerkesztői feladataiba, szóval ezúttal nálam kimaradt a kaszinók városa. De mit nekem, ti zordon Nevadáknak neonfénnyel vadregényes tája, mivel a Samsung volt oly kedves pár héttel később Európába is áthozni az újdonságokat, így Barcelonában már jól megvizslathattam mindent.

Hirdetés

Szóval egy gyorstalpaló a QLED elnevezéshez: 2015-ben volt először a piacon olyan Samsung tévé, ami a kilencvenes években kifejlesztett, de azóta tökélyre csiszolt Quantom Dot technológiát használta, viszont akkor még SUHD néven vezették be a piacra, viszont másfél év után kiderült, hogy a LED-tévék után ez a teljesen különböző betűszó nem igazán üti át az emberek ingerküszöbét, szóval gyakorlatilag SUHD = QLED.

De azért persze mindez nem csak annyit jelent, hogy a Q betű a Quantum Dot, a LED meg a LED, és ennyi, összeraktuk. Az idei csúcsmodellekben egy rakás újdonság figyel, amiket érdemes külön is kiemelni. Most gyorsan jöjjön a helyszínen készített videó az első benyomásokkal, aztán megyünk tovább a részletesebb elemzéssel.

Ez az egész csak színjáték (de milyen)!

Kezdjük a legfontosabbal: a QLED tévék sokkal szélesebb színspektrumot képesek megjeleníteni, mint mondjuk az előző generációs LCD készülékek. Egy eléggé látványos, három dimenziós színmátrixon mutatták be a helyszínen, hogy a korábbi képernyőkön megjelenő "csúcs-színeknél" az idei felhozatalon még rengeteget tudtak srófolni, gyakorlatilag szinte száz százalékos színhűségűvé változtatva a képet.

Durva, hogy mindezt már nanotechnológiával érték el: a kijelző alaprétegére zöld és vörös színű nanokristályokat sorakoztatnak fel, amelyeket kék színű háttérvilágítás "hajt meg", ebből keveredik ki a tényleges, igazi fehér (ami ráadásul a korábbi technológiáktól eltérően a használat idejével arányosan nem sárgul be, amíg csak tévé a tévé).

Na, és ez még mind semmi. Ha korábban nem voltunk elégedettek egy tévé képminőségével, sokszor elkezdtük a végletekig világosítani, hátha attól eltűnik a zavaró szürkeség és fakóság. Ez néha sikerült is, viszont ekkor a kép egyes részletei, például a finom színátmenetek és halvány részek "kiégtek", egymásba mosódtak, vagy szimplán eltűntek. A demóként megvizsgált modelleken azonban a legrészletesebb színvilágú tesztvideók is részletesek maradtak max fényerőn (ami az OLED tévékkel elérhető kb. 1000 nites maximum helyett már akár 2000 nits környékére is feltornázható, ha ki akarjuk sütni a szemünket).

Valaki kapcsolja már le azt a nyavalyás lámpát!

A fenti mondat sokszor elhangzik filmnézés közben, de ugyanígy rigolyásak lehetünk a képernyőn tükröződő ablak miatt is. Nos, a demók alapján a QLED tévéken ezt is alaposan megreszelték, jóval kevésbé tükröződnek külső fényforrások a felületen, belezavarva a kiváló színekbe és kontrasztokba., és a tévék betekintési szöge is nagyjából most érte el tényleg azt a szintet, amikor jócskán oldalról nézve sem veszünk észre semmilyen minőségi romlást a képen.

Ha eddig a fényforrások kijátszása mellett egyéb körülmények is befolyásolták, hová tesszük a tévét (például az, hogy mennyire rondít bele az állvány, vagy épp a vezeték a szoba dizájnjába), mostantól itt is kapunk pár okos könnyítést. Egyrészt a fali állvány már a nulla-milliméteres rögzítésre is lehetőséget ad, tehát a tévé egyáltalán nem áll el a faltól. Mondjuk kíváncsi voltam, ez melegedés terén mennyire necces, de a jó öreg tenyér-teszt azt mutatta, hogy csak közepesen langyos szintig srófilta fel a tévé "motorja" a burkolatot, a felfelé szellőző megoldás tökéletesen elegendőnek bizonyult úgy is, hogy a fal felé már nem kap levegőt a készülék. Egy ilyen állvány ráadásul abban is segít, hogy ne kelljen már felfúráskor milliméterre pontos vízmértékkel megtalálni a vízszintest, mivel óvatos mértékben a felszerelt tévét is tudjuk dönteni utólag jobbra-balra. Egyszerű, de nagyszerű. Emellett persze, akinek hatalmas lakása van, ahol még stílusosabban állítaná fel a televíziót, egy festőállványra hajazó háromlábbal is próbálkozhat.

Másrészt ott a kábelezés, ami sokszor lehet bosszantó azoknak, akik egy szépen festett fal elrontása miatt aggódnak. Bár az áram-kábelt még nem sikerült lespórolni (az lenne csak a találmány), az adat most már csak egyetlen, vékony és áttetsző optikai kábelen fut ki a tévé és egy bárhol elrejthető irányítódoboz között, akár 5 méteres hosszban. Az áttetsző kábel szinte beleolvad a háttérbe, a tápkábelt pedig egy színre fújható kábelrendező csatornába rejthetjük, vagy a "festőállvány" hátsó, fából készült lábában vezethetjük el.

Ez itt az adatkábel. Nem látod? Na látod.
Ez itt az adatkábel. Nem látod? Na látod.

Tovább okosodung

A Samsung ugyebár áttért a Tizen operációs rendszerre épülő okostévés felületre, ami alapvetően nem változott sokat, legalábbis ami a tévén megjelenő élményt illeti. Viszont a kezelési lehetőségeit nagyon durván kibővítették, mégpedig két irányban is.

Egyrészt van egy újfajta távirányító, ami a gomb-erdő helyett csupán néhány vezérlőt kapott, valamint egy speciális gombot, ami hangvezérlést tesz lehetővé. Magyarul persze nem tud, ahhoz picike piac vagyunk, de az angolt például még a Kiskunszentmotoros-felsői hunglish tájszólásban is egész jól megérti a teszt szerint, szóval lehet próbálkozni.

Másrészt meg ott a mobilos társalkalmazás (Androidra már elérhető, iPhone-ra meg már a kanyarban), amely az összes vezérlő funkció mellett tudja azt is, hogy míg a párocska otthon romantikus filmet nézeget, közben a férj suttyomban már be tudja tárazni, hogy a boldog vége-főcím után induljon el a legfrissebb Walking Dead epizód.

Nadehogyakkormennyiazannyi?

Miután minden funkciót és újdonságot felsoroltunk, nézzük meg azt is, pontosan milyen modellekben ölt mindez testet. Idén kilenc új QLED tévé érkezik három kategóriára (Q7, Q8 és Q9) bontva. A csúcskategóriás Q9 sorozatban két modell található, ezek 88 és 65 hüvelyk képátlós darabok, viszont csak sík kijelzővel. A Q8-ban 75, 65 és 55 hüvelykes ívelt modellek, a Q7 quantum-dot szériában pedig 75, 65, 55 és 49 hüvelykes, ívelt és sík változatok is elérhetőek. Pontos hazai árakat még nem tudunk, de nagyjából 670-700 ezer forintnál kezdődhet majd a legolcsóbb modell. Au.

Baaaarceloooonaaaaaaa

A mostani Samsung EU Forum olyan szinten a QLED tévékre volt kihegyezve (még a város repülőtere is tele volt a technológiát és a termékeket hirdető óriásplakátokkal), hogy a koreai gyártó többi termékét épp csak átfutottuk. Hatalmas újdonságok még nem is figyeltek sehol (bár továbbra is magamhoz tudnék ölelni egy csúcskategóriás robotporszívót, macskatulajdonos olvasóink biztosan tudják, miért). Az MWC-re a jelek szerint új tablettel készül a Samsung, márciusban pedig jön a Galaxy S8 és S8+, szóval most a tévék lopták el a show-t, a többire pedig visszatérünk néhány hét múlva. Addig meg álmodozom egy olyan csúcstévéről, mint amihez folyamatosan visszatértem egyfajta bumeráng módjára, a Q9-es, 88 hüvelykes überkészülék olyan magabiztosan uralta a teret, hogy azóta is két dolgon gondolkozom: megvalósítható-e a tökéletes bankrablás, valamint ki tudom-e ütni úgy a szoba falát, hogy beférjen ez a gyönyörű szörnyeteg?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.