Hirdetés

Tabletet veszünk, notebook nem kell



|

2013-ban már kétszer annyi tablet talál gazdára, mint notebook.

Hirdetés

Az NPD DisplaySearch elemzői januárban azt jósolták, hogy az idei évben jóval több tabletet veszünk majd, mint notebookot. A szakértők most átértékelték a becsléseiket, és arra jutottak, hogy tulajdonképpen kétszer annyi táblagép talál gazdára 2013-ban, mint amennyi noteszgépre szükségünk lesz. 

Az előrejelzések szerint az idén nagyjából 364 millió tabletet tudnak majd eladni a kereskedők, ami azt jelenti, hogy minden nap 1 millió újat veszünk le a boltok polcairól. A notebookok értékesítései adatait vizsgálva arra jutottak, hogy nagyjából 177 millióval lehet számolni, az ultrabookokkal együtt. 

Az NPD szerint a következő évek még nagyobb szakadékot ejtenek a két formátum között, ugyanis 2017-re tabletről már 589 milliót veszünk, míg a notebookokból csak 176 millió kell majd továbbra is. 

Természetesen a számok kapcsán érdemes megjegyezni, hogy korábban a netbookokról is ezt mondták, aztán jöttek a tabletek, és minden felborult. Egyesek szerint most a viselhető eszközök, mint például a Google Glass, okozhatnak felfordulást a piacon. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.