Hirdetés

Találkozó: 25 éves a Logitech



|

A PC kiegészítőiről híres Logitech 25 éves, így termékei szinte a kez- detektől fogva végigkísérik az otthoni számítógépek evolúcióját. Az idők folyamán szerzett tapasztalatuknak hála a leghíresebb és kiegészítőket gyártó vállalatnak számít.

Hirdetés

1981-től napjainkig
A három alapítótag Daniel Borel, Pierluigi Zappacosta és Giacomo Marini eredetileg a Softech cégnevet akarta bejegyezni (Borel és Zappacosta szoftverekkel kapcsolatos előélete miatt; Marini korábban az Olivetti mérnöke volt), de mivel a név már foglalat volt, helyette 1981. október 2-án a Logitech név került bejegyzésre, mely a francia logiciel -- magyarul szoftver -- szóból származik. A Logitech első irodája a svájci Applesben nyitotta meg kapuit.



Már a névből is sejthető, hogy a cég kezdetekben szoftverekkel foglalakozott, azonban figyelmük a korabeli mutatóeszközre, az egérre terelődött. Ennek oka, hogy az egér rendkívül hatékony mutatóeszköznek bizonyult, mely a grafikus felületen való navigáláshoz elengedhetetlenül fontos volt. A svájci Swiss Federal Institute of Technology kutatólaborral szoros együttműködésben létrehozták a P-4 jelű egeret, melyet 1982-ben mutattak be a las vegasi Comdex bemutatón -- ahol igen nagy sikereket ért el.

1988 volt az az év, amikor a Logitech az OEM piac mellett elkezdte forgalmazni termékeit a végfelhasználók számára, és ettől az időponttól kezdve már nem csak egerekkel foglalkoztak, mert ugyanebben az évben már előrukkoltak saját kézi lapolvasójukkal is. 1990-ben már megjelentek az első vetélytársak is, így hamarosan lépni kellett, és a gyors fejlődés útjára léptek: 1992-ben bemutatták a FotoMan digitális kamerát és AudioMan hangszóró-mikrofon kombójukat. Három évre rá 1995-ben kifejllesztették az első Logitech botkormányt, a WingMan-t, és ugyanekkor készült el az első webkamera, a VideoMan is.

Mindeközben az egérbizniszt sem fejezték be. A Logitech nevéhez fűződik az első rádiófrekvenciás vezetéknélküli egér, a MouseMan Cordless (1991), az első golyó nélküli optikai- (TrackMan Marble -2001) és az első lézeres egér is (MX 1000 -2004).

A Logitech időközben számos más területen megjelent -- hangszórók, univerzális távirányítók, billentyűzetek, notebook kiegészítők stb. -- melyek között szép számmal találhatunk játékkonzolok számára kifejlesztett eszközöket is.


Logitech napjainkban
Az eseménynek otthont adó Barabás villa exkluzív környezetében fogadott minket a Logitech magyarországi képviselete, illetve az EMEA régiókért felelős marketing menedzser, Romain Du Gardier, és szintén EMEA régiós üzleti menedzser, Lionel Carloz.



A 25. évforduló alkalmából néhány új terméket is megismerhettünk, melyek között szép számmal akad innovatív fejlesztés is -- azonban ezek között volt néhány, amely a nagyközönség számára még nem publikusak.

A már publikus termékek között az egyik legújabb fejlesztés a Logitech MX Revolution és VX Revolution (utóbbi az MX notebook felhasználók számára kifejlesztett változata) egér, mely nem kifejezetten a játékosok számára készült. Újdonsága a kapcsolható görgő, ami szabadonfutó illetve racsnis módban is használhatunk -- az MX Revolutionről részletes tesztet 2006. októberi számunkban olvashatnak.


Bemutatásra került még néhány újdonság, mint például a Logitech Skype telefon (amely vezeték nélkül kapcsolódik a géphez), Z-10 sztereó hangszóró és a Logitech FreePulse is, amelyről részletesen itt olvashatnak.


Nézzék meg képeinket! (Kattintson a képre a nagyításhoz!)



Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.