Hirdetés

Tarol a Bulldozer: AMD-FX



|

Ilyen huzavonát régen láthattunk, mint amit az AMD művelt az elmúlt hónapokban, viszont most vége a várakozásnak, megjött a Bulldozer, és megpróbál mindent lebontani.

Hirdetés

Hosszú az új platform története – egészen a '90-es évek végéig vissza kell tekintenünk, hogy megértsük, miért is fontos a Zambezi lapka létrejötte. Történt ugyanis, hogy elkészült az akkor forradalminak nevezhető K7-es chip, amit a hosszú évek során folyamatosan foltozgattak a mérnökök, ennek eredménye lett később a K8, a K10, illetve a K10.5 is. Utóbbi ismerős lehet AMD Llano néven, amely pár hónapja debütált. Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor azt is mondhatnánk, hogy több mint 10 évig nem történt különösebb architektúraváltozás – persze közben jött ez év elején a Brazos, ami a Fusion-szemlélet első szüleménye volt, de az sem nevezhetető forradalmi újításnak. Itt volt már az ideje, hogy az AMD valami újat mutasson be, és ezzel ők is tisztában voltak.

 



Multithreading

Az új felépítés lényege a multithreading, vagyis a több szálon való feldolgozás támogatása. A kifejezést már egy ideje ismerjük, főleg az Intel processzoroknak köszönhetően, ugyanis néhány Pentium 4-es, X58-as, Sandy Bridge-dzses, illetve most már X79-es processzor vígan támogatja a megoldás egy fajtáját. A HyperThreading lényege, hogy egy fizikai mag az üresjáratokat egyéb számításokra használja, ezzel gyakorlatilag párhuzamosan tud feladatokat ellátni. Persze ez egy nagyon egyszerű magyarázat, de az így is látható, hogy a cél egy adott mag minél nagyobb kihasználási arányának elérése. Ez részben működött, de jelen állás szerint még több kell ahhoz, hogy eredményesebb legyen a processzorban rejlő erő kiaknázása, mivel az előbbi technológiával „csak” kb. 25–30% gyorsulást értek el. Az eddig leírt okosságot egyébként SMT-típusú megoldásnak nevezik, ami a hangzatos simultaneous multithreading rövidítése, és még az IBM indította el ezt a kezdeményezést, a '60-as (!) években.

Ezt viszont az AMD annyira nem szerette, ugyanis ők teljesen más úton jártak, és az aktuális architektúrájukba nem tudták volna implementálni ezt a megoldást. Egészen eddig ezért nem is volt az üresjáratok kihasználására épkézláb ötletük, ám ezt hivatott a Bulldozer architektúra megoldani.

Core vs. modul

Az AMD-nek az eddigi megoldásoktól gyökeresen eltérő megoldást kellett kiagyalnia, és ehhez bizony új architektúra is szükséges, ami történetesen a Bulldozer lett. Olyannyira új úton kezdtek el járni, hogy a mag fogalmát, ahogy eddig ismertük, el is lehet felejteni. Ehelyett úgynevezett Bulldozer modulokat kezdek el fejleszteni, aminél az volt a cél, hogy a felhasználók jól stackelhessék őket, vagyis több ilyen modult integrálhassanak egy lapkára. Egy ilyen modult az operációs rendszer két magnak fog fel, ám ez így nem pontos, mivel a HyperThreadinghez hasonlóan részben itt is csak „hazudják” a két magot. Az SMT alkalmazása helyett viszont itt klaszteres multithreading megoldást alkalmaznak, ami x86 fronton teljesen új, ugyanis ezelőtt csak egyes szerverarchitektúráknál alkalmazták.

 


Tegyük fel, hogy van két thread, amit fel kell dolgozni. Ezt az utasítást megkapják az egyes integer magok, amelyek aztán kettesével (egy modulban ugyebár két ilyen „mag” van) osztoznak a közös erőforrásokon (például a gyorsítótáron vagy a dekódoló egységeken), de ettől függetlenül még HyperThreadinghez hasonló feldolgozásra is képesek. Ezek kombinációja már kielégítő szinten képes kihasználni az összes rendelkezésre álló erőforrást, legalábbis elméletben. Mivel sok a közös pont a két magot illetően, ezért jóval kisebb helyet foglalnak el egy szilíciumlapkán, vagyis több modult lehet egy chipre pakolni. Nem mellesleg a közös erőforrások használata miatt ezek kihasználtsága is jobb. Ahogy a HT-technológia 25 százaléknyi pluszt jelentett, ez a szolgáltatás optimális esetben akár 80-at.

Lássuk, hogy a feladatok elvégzése hogyan zajlik a Zambezi lapkában! A 4 Bulldozer modullal rendelkező chip 8 szálon tud feldolgozni (2/modul), illetve órajelenként négy utasítással birkózhat meg. Amiért mégis nyolcmagos processzornak nevezi az AMD a Zambezit, az azért van, mert 8 darab tényleges integer egységgel rendelkezik.

Az egyéb paraméterek közé tartozik a modulonkénti 2 megabájt L2-cache, amelyen a magok osztoznak, de a 8 MB-os L3 is hasonlóan működik, ám azzal négy modul ügyeskedik egyszerre. Az FPU, vagyis a lebegőpontos számításokért felelős egység is közös.

 



A gyártás során azonban előfordultak súlyos problémák, mivel az első verziók messze nem voltak képesek olyan órajeleket produkálni, amik mellett az ezzel az elvvel felépített processzorok fel tudnák venni a versenyt az SMT-alapokon dolgozó Sandy Bridge-dzsel, vagy éppen az SNB-E-vel, amit néhány oldallal arrébb szintén kivesézünk. A végső verzió legerősebb tagja 3,6 gigahertzes alapórajellel operál, ami igen magasnak mondható, ám kérdéses, hogy elegendő-e ahhoz, hogy befogja az említett inteles versenyzőket.

A sok halasztás utána végül az idei E3 helyett (június) most októberben rajtoltak el az AMD FX névre keresztelt processzorok, viszont közel sem akkora termékpalettával, amire eredetileg számítani lehetett, ráadásul az ellátásokkal is probléma van. Hazánkban például a nyolcmagos (4 Bulldozer modulos) variánsokhoz szinte lehetetlen hozzájutni, illetve ha van is valahol 1-2 példány, csak horror áron lehet megvásárolni őket. A lenti táblázatban látható az összes piacon lévő FX processzor, főbb tulajdonságaikkal, illetve a magyarországi lehetséges (de inkább lehetetlen) elérhetőséggel.

 



Chipset és foglalat

Foglalatot tekintve olyan szintű váltás történt, mint az AM2/AM2+ idején, vagyis néhány régebbi AM3-as alaplap elméletileg be tudja fogadni az FX processzorokat, csupán BIOS-frissítés szükséges (már amelyik gyártó ezt lehetővé tette), viszont mindenképpen ajánlott AM3+-os foglalatú deszkára váltani, ugyanis csak így tudjuk teljes mértékben kihasználni az FX-et. Kicsit ellentmondásos ez a hozzáállás, mivel a foglalathoz dukáló új chipset, az AMD 9XX széria nem igazán különbözik a 8XX-tól – gyakorlatilag minimális ráncfelvarrásról van csak szó. Az átlagvásárlókat érintő egyetlen fontos változás az az SLI, vagyis az NVIDIA kártyáira épülő többkártyás kiépítések engedélyezése. Ez annak köszönhető, hogy az NVIDIA ismét licencelhetővé tette az AMD-s alaplapokhoz az SLI-t, ezzel pedig az összes gyártó élt is, így nem muszáj Radeon kártyákat vásárolnunk, ha mindenképpen több VGA-t szeretnénk egyszerre hajtani. Szintén a grafikus vezérlőkhöz köthető újítás, hogy már három PCI-Express 2.0 sávot hajt meg a lapkakészlet.

Az alany

Sajnos a gyenge magyarországi ellátottság miatt nem tudunk minden verzióból beszerezni egyet, így csak az AMD-től kapott 8150-et tudtuk megnyúzni, ami a legerősebb FX a piacon. Specifikációt tekintve egy 3,6 gigahertzes alapórajelen operáló egységről van szó, ami a Turbo Core technológiának köszönhetően akár 4,2 gigahertzre is felugorhat a terhelés függvényében. Fogyasztását tekintve a 8150 a 125 wattos kategóriába esik, ami a highend kategóriában nem meglepő. Mivel „Black Edition” címkével látták el a terméket, ezért a szorzóját feloldották, vagyis szabadon tuningolhatjuk a végtelenségig a Bulldozert. Kétféle kiszerelésben is kapni ezt a CPU-t; az egyik sima fémdobozos változat, amiben a megszokottan gyenge minőségű gyári hűtő van, de némi felárért cserébe hozzájuthatunk a kompakt folyadékhűtéssel kiegészített csomaghoz is, amelyben egy Antec Kühler H2O 920 található.

Az AMD által kiadott prezentációk alapján az Intel i7-2600K környékén kellene teljesítenie a processzornak, így mi is ez ellen vetettük be a Bulldozert, hogy kiderüljön, mennyire sikerült az AMD-nek elérnie a kitűzött célját. Érdekességképpen emlékezzünk meg azokról a kiszivárgott belsős diákról, amiket az AMD még hónapokkal ezelőtt készített. Itt a tesztjeik alapján azt az eredményt vázolták fel, miszerint bőven 2600K környékén fog teljesíteni az új megoldás. Ezt arra alapozták, hogy jóval magasabb, akár 4 gigahertzes alapfrekvencián is tudják majd járatni az FX-eket, viszont ez a korábban kitárgyalt okokból nem jöhetett létre. A már publikus prezentáció viszont a 2600K és az eggyel alatta lévő 2500K közé tette a 8150-et, vagyis itt vált egyértelművé, hogy nem sikerült azt kihozni a lapkából, amit a mérnökök vártak. Jövőre viszont jönnek majd az új típusok, ahol megpróbálják ezeket a hibákat kiküszöbölni, ez viszont azt jelenti, hogy megint egy lépéssel az Intel mögött lesz az AMD, mert addigra már az Ivy Bridge platformmal fognak házalni a „kékek”.

Tesztek

Tesztjeinkben egy ASUS Crosshair V Forumla munkálkodott, 2x2 gigabájt Crucial BallistiX Elite, egy GeForce GTX580, illetve egy OCZ Vertex 3 SSD társaságában. Az általános mérések után kipróbáltuk, hogy mennyire bírja otthoni körülmények között a tuningot a processzor, illetve az is kiderült, hogy milyen mértékű sebességnövekedést érhetünk el ezáltal.

 



Első körben lássuk a szintetikus, valamint a játéktesztekben elért eredményeket. Felbontásnak természetesen az 1920x1080-ast választottuk, hiszen ez a manapság leginkább elterjedt arány. Amikor lehetőségünk volt, a játékoknál a beépített benchmarkokat használtuk, ellenkező esetben viszont egy bejáratott útvonalon háromszor lemért eredményeket átlagoltuk.

Mérések

A Cinebench 11.5 volt az első áldozatunk, amivel megizzasztottuk a Bulldozert. Ha már multithreadingről beszéltünk, az erre kihelyezett opcióval futtattuk a programot, és így kaptuk meg a 6,04-os értéket, gyári órajelen. Az Intel 2600K ezzel szemben 6,90-et ért el, míg a 2500K 5,44-et. Ebben a tesztben a 8150 egy kicsit közelebb volt a 2500K-hoz, de azt legalább felülről karcolta. A következő mérést a PCMark 7-tel végeztük, „Computation” módban, ahol a két inteles megoldás csúnyán megverte a legerősebb Bulldozert. Míg az FX 3728 pontot kapott, addig a 2500K 4122-t, a 2600K pedig 4463-at. Egy WPrime-ot futtattunk, 32M módban, ahol már az AMD processzorának sikerült lenyomnia a 2500K-t, ha nem is sokkal. Előbbi 9.4, míg utóbbi 10 másodperc alatt végzett. A 2600K viszont mindkettőjüket lehagyta a maga 7.5 másodpercével.

Az eddigi tesztek alapján egyértelműen kiderült, hogy az FX-8150 legjobb esetben is csak a 2500K-val tudja felvenni a versenyt. A szintetikus tesztek viszont nem mindig adják vissza a valós teljesítményt, ugyanis mindegyik processzornak van valamilyen erőssége az egyes benchmark szoftverekben. A következő tesztekben játékokat futtattunk, amelyek közül inkább a processzorigényesebb alkotásokat válogattuk ki, hogy lehetőleg ne ütközzünk GPU-limitbe. Az ezekről szerzett tapasztalatainkról az összefoglaló táblázatunkban emlékeztünk meg.

 



Tuning és végszó

Ha már ekkora tuningpotenciál leledzik a Bulldozertben, mi sem tudtunk ellenállni, így kipróbáltuk, hogy a léghűtésünkkel meddig bírja a lapka a terhelést. Mivel a Turbo Core technológiának köszönhetően piszkálás nélkül is esetenként 4,2 GHz-n megy a processzor, ezért nyilvánvalóan ezen érték felett kellett a mókát kezdeni. 4,3 GHz-s alap órajel stabil működéséhez (a Turbo Core-t itt már kikapcsoltuk) 1,375 voltos feszültség kellett. Mivel a hőmérsékletek itt még egészen barátiak voltak (átlag 50 fok), ezért egy kis feszültségemelés után (1,4 V) könnyedén el tudtuk érni a 4,6 gigahertzes frekvenciát. Sajnos nem kaptuk meg a termék gyári vízhűtőjét, így annak képességeit nem tudtuk kipróbálni, de mások véleménye szerint így még 4–500 megahertznyi potenciál van a 8150-ben.

A gép fogyasztása nem mondható kirívóan nagynak, mivel alapórajelen, teljes terhelés mellett kb. 240 wattal érte be, viszont a 4,6 gigahertzes húzás mellett ez az érték majdnem megduplázódott, ugyanis ekkor már 435 wattot kanalazott be.

Vegyesek az érzéseink a Bulldozerrel kapcsolatban, mivel mindenki azt várta – leginkább az AMD –, hogy ez lesz a minden elsöprő architektúra, ami lenyomja az Intel Sandy Bridge-dzset, és a mellé társított alacsonyabb árakkal el tudják árasztani a piacot. Sajnos egyik sem jött be, hiszen ha jóindulatúak vagyunk, akkor is maximum az i5 2500K mellé tudjuk felírni a legerősebb Zambezi lapka nevét, ami nagyon karcsú teljesítmény, majdnem egy évvel az Intel versenyzőjének debütálása után. Ráadásul még itt van az X79 is, ami aztán teljesen megsemmisíti az AMD FX által nyújtott eredményeket.

Egyedül az ár az, ami miatt jobban jöhetünk ki, mint egy 2500K megvásárlásával… legalábbis ha külföldön élünk, ugyanis jelenleg nálunk gyakorlatilag beszerezhetetlen, és ha van is néhány darab, rendkívül magas az áruk. Amint normalizálódik ez a helyzet, remek ajánlat lesz az FX-széria, addig viszont az AMD-fanok nem tudnak mást tenni, mint várni.




Asus Sabertooth 990FX

Bár a Sabertooth felső kategóriás megoldás, mégsem ez az ASUS legjobban felszerelt alaplapja, ugyanis ezt a címet a Crosshair V Formula birtokolja. Ennek ellenére kevés az a felhasználó, akinek nem elegendők azok a képességek, amire a TUF családba tartozó deszka képes. Az AM3+ foglalat mellett négy DDR3 slotba pakolhatjuk a maximum 32 gigabájtnyi memóriáinkat, amelyek akár 1866 MHz-sek is lehetnek.

 

 

 

A három 16x-os PCI-Express csatlakozó dual módban 16x-os sebességgel működik, viszont ha háromkártyás rendszert építünk, csak az egyik megy 16x-os sebességgel, a másik kettő csak 8x-ossal. Egy 4x-es és egy 1x-es slot is meglapult az ASUS termékén, de egy sima PCI-t is rápréseltek az ATX-formátumú megoldásra. Az SB950 déli hídnak köszönhetően hat SATA-III csatlakozást kapunk, de egy külső vezérlő által még két SATA-II, egy power eSATA, valamint egy sima eSATA is rendelkezésünkre áll. A hangért egy nyolccsatornás feloldozásra képes lapka felel, amit analóg, valamit digitális módon is kivezethetünk. Mivel az USB 3.0 kérdését natívan még mindig nem oldották meg, ezért itt is egy extra chipre támaszkodott a gyártó, így abból 4 darabot kapunk.

A TUF ENGINE! dizájn része a 8+2 fázisú VRM, az extra minőségű MOSFET-ek, kondenzátorok és egyéb alkatrészek, de az energiatakarékossági megoldások sem állnak távol a Sabertooth-tól. A termékcsalád további tulajdonságai közé tartoznak még a CeraM!X nevű hőcsöves kialakítások és a TUF Thermal Radar.

Egyedül akkor javasolt ennél jobban felszerelt ASUS lapot választanunk (vagyis a Crosshair V-ot), ha nagyon komoly tuningos terveink vannak, különben nem tudjuk kihozni a kettő között rejlő különbséget.

Gigabyte GA-990FXA-UD7

A Gigabyte legdurvább AM3+-os alaplapja az UD7 családot erősíti, amely az AMD-s megoldásaikat tekintve a legjobban felszerelt termékét jelenti, mivel a kisebbik processzorgyártó termékeire nem építenek olyan speciális megoldásokat, mint például a G1 sorozat. Ez persze nem jelent semmi rosszat, hiszen az UD7-et így is minden olyan finomsággal megszórtak, amit egy felső kategóriás alaplaptól elvárhatunk. Az árát, illetve felszereltségét tekintve is leginkább az ASUS Crosshair V Formulához hasonlíthatjuk a 990FX chipsettel felvértezett deszkát, mivel mindent rázsúfoltak az E-ATX formátumú nyomtatott áramköri lapra, amit lehetséges. Négy DDR3 slot, két 16x-os PCI-E, két 8x-os PCI-E, 2 darab 4x-es PCI-E, egy sima PCI, nyolccsatornás hangvezérlő, számtalan SATA-III, eSATA, és USB 3.0-port, SLI, valamint CrossFireX-támogatás jellemzi az UD7-et. Persze ezek mellett a rengeteg Gigabyte-os extrát is megkapjuk, így például a TouchBIOS-t, ami által a BIOS vagy a CloudOC érintőképernyőn is könnyen kezelhető, ami lehetővé teszi, hogy böngészőből, bármilyen eszközről (PC, tablet, okostelefon) valós időben tuningoljuk a processzorunkat.

 



Ami viszont sajnálatos negatívum, hogy a mérnökök itt még nem alkalmazták az UEFI-t, vagyis a régi, hagyományos BIOS-szal fogunk szembesülni, ha a beállítások után kutakodunk. Tekintve, hogy a konkurens gyártók ezt már szinte egytől egyik meglépték, ez kicsit fájó pont. A hardver funkcionalitását tekintve nem lehet panaszunk, ugyanis ennek ellenére minden opció megtalálható benne, amire akár egy komolyabb tuningosnak szüksége lehet. Bár részletkérdés, de sokaknak fontos a csomagolás és a mellékelt tartalom – örömmel jelenthetjük, hogy ezen a téren ott van az UD7, ahol akár a Crosshair V, akár bármelyik másik hasonló konkurens megoldás.

 


MSI 990FXA-GD80

Következő alanyunk az MSI műhelyéből érkezett, akik a jól felszerelt alaplapjaik mellé legtöbbször nagyon kedvező árakat párosítottak. Mivel kissé átalakult a vállalat szemlélete, és sokkal inkább fontosabb lett számukra a prémium megközelítés, mind eddig, ezért a fenti kijelentés már nem feltétlenül mondható el róluk – viszont még így is sikerült, ha nem is sokkal, de a konkurens gyártók felső kategóriás deszkáinak ára alá ígérni egy kicsit. A GD80 olyan megoldásokkal próbálja a vásárlókat megfogni, mint például a Military Class II, amely számos tulajdonság összefoglaló neve, és arra kíván utalni, hogy a katonai szabványoknak megfelelő a felépítésük. Ezen brand alá tartozik például a Solid CAP, ami a minőségi, akár 10 évig is üzemelő kondenzátorokat takarja, vagy a Hi-C CAP, amelyek alacsony profilú, mégis komoly teljesítményű, tantalummagos kondenzátorok – ezek használata a tuningosoknak lehet örömteli, mivel így bármilyen bumszli hűtőmegoldással könnyedén elférnek a foglalat környékén.

 



Az OC Genie II sem maradt ki a sorból, így most is egy gombnyomással betölthetünk egy előre definiált OC-profilt, hogy extra megahertzeket nyerjünk a processzornak.

Ezenkívül a GD80 nem különbözik túl sok mindenben a többi felső kategóriás AM3+ alaplaptól, legalábbis ami a specifikációkat illeti. Négy 16x-os PCI-E, két 8x-os PCI-E, valamint egy sima PCI terül el a NYÁK-on a SATA-III, illetve USB 3.0-s csatlakozók társaságában, nem beszélve a szokásosnak mondható nyolccsatornás audiochipről és a gigabites hálózati kártyáról.

Az MSI is átállt már UEFI-re, ami dicséretes lépés, de sajnos közel sem lett annyira letisztult a megoldás, mint amit például az ASUS esetében láthattunk. Sokkal inkább azt szerették volna hogy dizájnosan nézzen ki a felület, mint hogy praktikus és könnyen kezelhető legyen, de persze még így is sokkal jobb a helyzet, mintha a régi BIOS-ban kellene matatnunk.

Gigabyte GA-990FXA-UD3 - Tesztgyőztes

A Gigabyte 990FXA-UD3 kissé olcsóbb megoldás, 35–38 ezer forint környékén is megvásárolható. Ez a legalacsonyabb árú 990FX+SB950 lapkakészlettel ellátott Gigabyte alaplap, amely ennek ellenére szinte ugyanazokkal a szolgáltatásokkal és felszereltséggel rendelkezik, mint a nagyobb testvérei. Ugyanúgy ott van a TouchBIOS, a SATA-III és USB 3.0-támogatás, az On/Off Charge technológia, az SLI- és a CrossFireX-kompatibilitás, a DualBIOS vagy az Ultra Durable 3 besorolás, ami elvárható egy komolyabb alaplaptól. A memóriamodulok támogatása, a hang-, illetve LAN-vezérlő is ugyanaz, mint az UD7-es variánson.

 

 



A legfőbb eltérés a PCI-Express csatolók háza táján keresendő, ugyanis itt a két 16x-os slot mellett nem két 8x-os, hanem csak kettő 4x-es példány pihenget, viszont cserébe kapunk egy 1x-es PCI-E-t is. Az előbbi differencia azok számára lehet érdekes, akik kettőnél több videokártyát szeretnének a gépbe helyezni, de ez nem egy mindennapos esemény, így nem tartható különösebb érvágásnak a 8x-os csatolók hiánya, és ezzel a háromutas kiépítések támogatásának elmaradása. Minimális, de még épphogy említésre méltó, hogy kettővel kevesebb SATA-III csatlakozóval operálhatunk, ha az UD3 mellett tesszük le a voksunkat.

Mivel majdnem 20 ezer forint a különbség a két lap között, így megéri átgondolni, hogy szükségünk van-e a komolyabb variánsok által nyújtott szolgáltatásokra. Egy átlagos felhasználó ugyanis ettől az alaplaptól is megkap mindent, amire szüksége lehet. Akik komolyabban tuningolni szeretnének, esetleg hobbijuk a minél magasabb benchmark-értékek elérése, azoknak viszont kétségtelen, hogy a felsőbb kategóriákból kell válogatni.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.