Hirdetés

TESZT: HyperX Cloud Revolver S - Erre érdemes hallgatni



|

Elsők között próbáltuk ki, mire képes a Kingston, pontosabban HyperX legújabb felsőkategóriás gamer fülese. Ha játszani akarsz, nem cirkuszolni, nem fogsz csalódni.

Hirdetés

RAM, SSD és USB kulcs területen már bizonyított a HyperX, vagyis a Kingston, hogy ért a gamerek nyelvén és tudja, milyen egy igazán jó komponens. Aztán belevágott a periféria-bizniszbe, ahol érkezett egy Qpad-átdizájnolt Cloud füles, majd még több, végül már billentyűzet és egyéb termékek is. Tavaly azonban nagyon fontos mérföldkő volt a Revolver, amit már önállóan tervezett a HyperX és a felsőkategóriába pozícionált. A gamer headset jól sikerült, masszív, mégsem túl nehéz, kényelmes és kiváló hangminőségű, így a siker sem maradt el. Ezt finomította most még tovább a cég, de nem véletlen, hogy a néven nem sokat változtattak.

Hirdetés

Régi ismerős

Ahogy anno a Cloud-Cloud II esetében, úgy a Revolvernél is adta magát, hogy a kiváló hangminőséget és a kényelmes dizájnt nem piszkálva inkább a szolgáltatások terén bővítsenek a tervezők. A Revolver S-nél a már tavaly megismert fülest kapjuk. Ez zárt kialakítású, 50 mm-es hangszórókkal szerelt, vagyis az erővel nincsen gond. Az ovális fülpárnák memóriahabosak, így nagyon kényelmesek többórás viseletnél is. A pánt két részből épül fel: a tartást a rugalmasfémpánt adja, ami strapabíró és nem úgy néz ki, mint ami 1-2 év után eltörne. A kényelmes, rugalmas tartásról egy párnázott, rugós fejpánt gondoskodik - klasszikus, jól bevált rendszer, ami a Revolver S-nél is működik.

A kagylókon kapcsológomb, világítás, csicsa nincsen, csupán a két oldalon látható a HyperX logója. A baloldali kagyló alsó részén kapott helyet a mikrofon csatlakozója, amibe egy rugalmas karra rögzített, némi zajszűréssel megtámogatott kondenzátormikrofont helyeztek. A teszt során egészen tiszta, jól érthető beszédhangot kaptunk, játékhoz, chathez ideális megoldás, ráadásul a rugalmas karral a kellő távolságra helyezhetjük. Azt mondtuk, hogy a Revolver és a Revolver S ugyanaz a headset, de azért minimális változtatás csak történt. Az új, S-verzió borítása az eddigi rideg, kemény műanyag helyett gumírozott hatású, kissé puhább.

 

"S", mint virtuális

A Revolver S-nek mindössze 1 méteres a harisnyázott, minőségi kábele, de ez nem véletlen. Az S-verzió ugyanis kapott egy 2,2 méteres kábelre erősített, USB-s hangkártyát. Ez ugyan nagyméretű, de könnyű és csiptetője is van, valamint minden gomb és potméter szép nagy, hogy odapillantás nélkül is könnyedén kezelhessük. A hangkártya abszolút plug'n'play, vagyis driver stb. nem szükséges hozzá, csatlakoztatjuk és máris működik. Az elejére mindössze két gomb került. Az egyik a mikrofonnémító, a másik a Revolver S nagy újdonsága, a Dolby Virtual Surround 7.1 hangzás aktiválója, ugyanis egy virtuális térhangzás is került az extrák közé. A távirányító-hangkártya oldalán egy hangzásváltó gomb is rejtőzik, amivel az alaphangzás mellett további három hangkép közül választhatunk.

Ami igazán furcsa, hogy a Cloud II-nél megismert távirányító digitális hangerősszabályzása után most az analóg megoldást választotta a HyperX. Ez azt jelenti, hogy a mikrofon és a fejhallgató hangerejét is a Windowstól külön, analóg módon szabályozhatjuk a távirányítóval. Mint USB-s hangkártya, a Revolver S megoldása jól vizsgázott: a hang tiszta, alapzaj, zúgás egyáltalán nincsen, a hang pedig tiszta és nem torzít sem alacsony, sem magas hangerő mellett.

 

Összegzés

A Revolver S egy igazán jó gamer headset, ami már akkor tudható volt, amikor kiderült, a tavalyi Revolver füles kerül ebbe a dobozba is. Az újdonság, az USB-s Dolby hangkártya a gamerek számára hasznos kiegészítő: zenénél mindenképpen kapcsoljuk ki, sőt, a háromféle hangzásképet is, mert ezek alaposan lerontják a sztereóképet és minden mást is. Játék alatt azonban egészen más a helyzet: a Dolby-t aktiválva tényleg érezhetően javult a játékélmény: a robbanások erőteljesebbek, a térhangzás-imitálása jó, és noha végig hallani, hogy ez nem valódi 7.1, azért például egy fps játékban javítja a térérzetünket.

A sok dicséret után nézzünk néhány szőrszálat is, amit lehet hasogatni. A pánt nagyon kényelmes, a fülpárnák is, de ezzel a headsettel sokat ne mozogjunk, ne hajoljunk előre, mert nem tart túl erősen és leesik a fejünkről. 2017 nagy hardver-divatirányzatából is kimaradt a Revolver S, vagyis nincsen rajta RGB LED-világítás. Ezt sokan igénylik jelenleg, így alaplaptól kezdve a legkülönbözőbb perifériákig mindenhol ott van már a LED - a Revolver S nem villog, nem világít.

Végül az árat nézzük meg. 53 ezer forintot kell fizetnünk a Revolver S-ért, ami azt jelenti, hogy a Dolby in-line hangkártya 13 ezer forintunkba kerül. Akinek erre nincsen szüksége, a sima Revolver modellel is nagyon jól jár. Ha a Dolby-s USB-s távirányító-hangkártya hasznos számodra, igazán jó választás a Revolver S, mert kényelmes és tényleg nagyon jól szól, amivel évekig boldogan fogsz játszani - legyen akár PC-d, akár konzolod.

HyperX Cloud Revolver S

Ár: 52 900 Ft Ft
  • 50 mm-es hangszórók
  • 12-28 000 Hz frekvencia-átvitel
  • 100,5 dB érzékenység
  • zárt kialakítás
  • memóriahabos fülpárnák
  • USB-s hangkártya, Dolby Virtual térhangzás
  • 1 méteres kábel+2 méteres toldó és 2,2 méteres USB kábel
  • Xbox One/Playstation 4-kompatibilis
  • 360 g
PRO
  • szuper hangzás
  • kényelmes
  • jó USB-s hangkártya
  • virtuális Dolby térhangzás
Kontra
  • rövid alapkábel
  • nem digitális hangerőszabályzók
  • nincsen világítás
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 5708
    [topic] => 1
    [group] => 9
    [gameinfo_name] => HyperX Cloud Revolver S
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 175
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2017-03-13 16:08:55
    [gameinfo_webpage] => http://www.hyperxgaming.com/en/headsets/revolver/HX-HSCRS-GM
    [gameinfo_tags] => hyperx,cloud revolver s,fejhallgató,távirányító,mikrofon,játék,gamer,gaming,revolver
    [gameinfo_url] => hyperx-cloud-revolver-s
    [gameinfo_pro] => szuper hangzás
kényelmes
jó USB-s hangkártya
virtuális Dolby térhangzás
    [gameinfo_kontra] => rövid alapkábel
nem digitális hangerőszabályzók
nincsen világítás
    [gameinfo_data] => 50 mm-es hangszórók
12-28 000 Hz frekvencia-átvitel
100,5 dB érzékenység
zárt kialakítás
memóriahabos fülpárnák
USB-s hangkártya, Dolby Virtual térhangzás
1 méteres kábel+2 méteres toldó és 2,2 méteres USB kábel
Xbox One/Playstation 4-kompatibilis
360 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 52 900 Ft
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 175
            [manufacturer_name] => Kingston
            [manufacturer_url] => kingston
            [manufacturer_link] => http://www.kingston.com/
            [link] => /gyarto/kingston
        )

    [link] => /termekinfo/hyperx-cloud-revolver-s-5708.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => szuper hangzás
            [1] => kényelmes
            [2] => jó USB-s hangkártya
            [3] => virtuális Dolby térhangzás
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => rövid alapkábel
            [1] => nem digitális hangerőszabályzók
            [2] => nincsen világítás
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.7
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    10

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.