Hirdetés

TESZT: Samsung S27E370D - sok mindenre „képes”



|

A már bevált recepten csavart egy kellemeset a Samsung és kiadott egy új monitorcsaládot, amiben csak kevés dolog változott, mégis, érdemes vetni rá egy pillantást. Vagy többet.

Hirdetés

Kétségtelen, hogy a monitorok világában nem akkora a tempó, mint mondjuk a félvezetők, GPU-k vagy a mobilok területén, ennek ellenére halad előre a fejlesztés és évente egy-két frissítés, új technológia is érkezik. A Samsung nem lepte meg azzal a nagyérdeműt, hogy leváltotta volna a már bevált PLS technológiát, a fejlesztéseknél sem próbált valami lélegzetelállító, de haszontalan dolgot bevetni, helyette a legnépszerűbb kategóriába hozott el néhány új funkciót, és mi ennek nagyon tudunk örülni.

Hirdetés


Külső

Az E370 monitorszéria nem prémium, de még csak nem is felsőkategóriás, ami a modellek árából is jól látszik: a 24 colos kivitel 70 ezer forint körül mozog, a 27 colosért pedig éppen 100 ezer forintot kérnek.


A monitor fehér színben jutott el hozzánk és természetesen a teljes borítás műanyagból készült. A fényes felület jól mutat, de kissé kényes, ezért illik vigyázni vele. A káva nem sokat zavar, alig látszik és kellően keskeny. Körben áttetsző kékszínű keret húzódik, amely egészen pofássá teszi az E370-et. A talp a kecses dizájnhoz illeszkedik és nem óriási, kerek, unalmas dizájnt kapott, hanem egy vékony téglatest az asztalunkon, ami igen jól mutat, mégis, kellő stabilitást ad a monitornak. Mindez jól néz ki, de kizárja a pivot módot és a forgathatóságot is, így a monitort csak dönteni tudjuk és VESA tartóra sem szerelhetjük fel.


Hátul is a fehér borítás fogad, továbbá középen a szükséges és fontos csatlakozók. Egy a külső tápegységnek, egy DisplayPort, egy HDMI, egy D-SUB és egy fejhallgató-kimenet. A monitor alsó sarkában (előröl nézve jobb alul) egy joystickot találunk, amelyet könnyű kitapintani.


Belső

A 27 colos, matt kijelző a már jól ismert, full HD-felbontású PLS panelt örökölte elődjeitől, pontosabban annak kicsit tovább javított változatát, így abban már most biztosak lehetünk, hogy a betekintési szögekkel nem lesz gondunk. A fényerő átlagos, ami 300 cd/m2-nek felel meg és a teszt során ezzel nem is akadt gondunk. Miután a PLS és az IPS nagyon közel állnak egymáshoz, itt is felmerül az IPS-glow aggály, de szerencsére ez nem volt különösebben zavaró. A másik, korábban sok gamert visszatartó gond a nagy input lag és a gyenge válaszidő voltak. Nos, az új E370-nél ezektől nem kell tartanunk: az input lag egészen alacsony, a válaszidő pedig mindössze 4 ms, ami kivételesen jó érték. A háttérvilágítás nem PWM-vezérlésű, ami ugyancsak jó hír, így kevésbé fárasztja a szemet, ugyanis nem villódzik. A függőleges frissítési frekvencia 60 Hz, ami átlagosnak nevezhető. Már csupán a felbontással lehet gondunk, ami sokaknak már túl kevés 27 colon, de azért nézzük a jó oldalát is: a képminőség mindenképpen jó, a színhelyességgel nem lesz gondunk és a FHD-felbontást már egy GTX 960-nal, vagy esetünkben inkább egy Radeon R9 380/380X-szel is szépen kihajthatjuk.


A fent már említett joystick igen jól végzi dolgát az egyszerűen átlátható, mégis kellően részletes menüben, ahol minden beállítást pillanatok alatt elérünk és megváltoztathatunk.


A monitor két, legfontosabb funkciójáról még nem szóltunk. Az egyik a talp és nyak találkozásába beépített Qi zsinórnélküli töltő. Ez tökéletesen használható Samsung Galaxy S6 telefonnal, de itt nem áll meg a kompatibilitási lista - bármilyen Qi-képes eszközzel használhatjuk. Mi kipróbáltuk Nexus 7 (2013) tablettel és Lumia 930-as készülékkel is és szépen töltötte mindegyik eszközt a monitor. Sajnos, miután ide egy kábelen jut el a feszültség, a monitor nyakának hátsó részére már nem jutott kábelelvezető klipsz, ami nekünk hiányzott. A Qi töltő mérete sem éppen túl nagy, a mobilokat egészen pontosan kell ráhelyezni a talpra, hogy le-feldobálás nélkül töltse a készüléket. A Qi-töltés kényelmes és hasznos, a mobilunkat gépezés közben úgyis az asztalon tartjuk, hát miért is ne töltenénk közben, ráadásul a micro USB csatlakozó sem kopik a folytonos kábelcsatlakoztatástól. Persze arra számítsunk, hogy ez a fajta töltés sokkal lassabb, mint a normál, vagy pláne a Quick Charge megoldás.


A másik extra szintén sok felhasználónak lesz hasznos. A DisplayPort 1.2a csatlakozásból már kitalálhattátok páran, hogy ez az adaptív függőleges szinkronizálást jelenti, vagyis egészen pontosan az AMD-féle FreeSync-et. Ebben a módban a monitor frissítése dinamikusan a videokártya képalkotási sebességéhez igazodik, így elkerülhető a játékok alatt a bántó szaggatás és a kép szétesése is. Persze hardcore gamerek ebbe beleköthetnek, ugyanis a FreeSync csak 40 Hz-ig képes lemenni, a felső határ pedig ez esetben 60 Hz, ami nem túl sok.


Összegzés

Ez nagyon jól hangzik: megfizethető monitor, ami dizájnos és gamer monitor egyben, extraként Qi-töltővel, szuper jó képminőséggel, alacsony válaszidővel és FreeSync-kel. Mi mégis vagyunk olyan gonoszak, hogy belekössünk néhány ponton. 100 ezer forint nem kevés pénz, és azért néhány extra ebbe az árba igazán belefér. Például az USB HUB, amivel nem csupán a Qi-s telefonokat, hanem bármit lehetne tölteni. A VESA csatlakozás és a hátsó kábelelvezetés is megoldható lett volna viszonylag egyszerűen.


Ha a lehetséges kihívókat is megnézzük, nem áll jól az E370 szénája. A Samsung istállójából érkezett az E390-es modellcsalád is, amely pontosan ugyanazt a panelt és nagyjából ugyanezt a dizájnt kapta, csupán a Qi-töltő és a FreeSync hiányzik belőle. Ez pedig közel 30 ezer forintos mínuszként jelentkezik az árban, ami sokak számára meggyőző különbség, főleg annak fényében, hogy a FreeSync itt csak erősen limitált határokon belül használható, Qi-töltőt pedig már pár ezer forintért kapunk a szaküzletekben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.