Hirdetés

Tíz érv a PC örökkévalósága mellett



|

Akinek halálhírét keltik, az sokáig él. Úgy véljük a PC ideje sem jár még le egy ideig.

Hirdetés

Tavaly volt 30 éves a PC, melynek ez alkalomból ismét halálhírét keltették. Ahhoz képest jól van kedvencünk és van tíz érvünk arra, hogy miért fogunk még igen sokáig klasszikus számítógép-munkaállomásokat használni.

Sokan szinte kizárólag okostelefonnal, táblagéppel intézik életük internetes felét és csak ritkán ülnek klasszikus PC vagy laptop elé. Különösen a fiatalabb generáció tagjai azok, akik nagyon hamar rákattannak ezekre az új eszközökre. Ráadásul már több platformról válogathatnak, az iPad után itt az androidos táblagépek dömpingje, és jön a Windows 8 RT – inváziója is. Steve Jobs szerint elkezdődött a PC utáni korszak, sőt, az eredeti IBM PC egyik tervezője, Mark Dean szerint is hamarosan az elektroncső és az írógép sorsára jutnak konstrukciójának leszármazottai. Okos emberek igencsak megalapozott véleményéről beszélünk, de engedtessék meg, hogy ne kelljen teljesen egyetértenünk velük.

 

1 - Olcsó asztali gépek

Még ma is egyértelműen olcsóbb egy asztali komputer, mint egy hasonló teljesítményű laptop vagy táblagép – azonos számítási teljesítmény pedig egyáltalán nem várható el a divatos mobilkütyüktől. Nem véletlenül, hiszen a szükséges teljesítmény mellett még a kis helyigényen és energiafogyasztáson is túlórázhatnak a tervezők, és szükségszerűen drágább komponenseket kell használniuk. Ezzel szemben az asztali gép egészen alapszinten is felépíthető a legolcsóbb alkatrészekből, van hely az íróasztal alatt, a nagyobb áramfelvétel sem gond, és a jobb megjelenésre sem feltétlenül kell költenünk. A monitor plusz tétel a mindent egyben tartalmazó laptophoz képest, de így sem kell többet költenünk, és a kijelző több PC-generációt is kiszolgálhat.

 

2 - Kockában az erő

Nem kérdés, hogy a PC-s processzorok tervezésekor első számú – és sokáig kizárólagos – szempont a teljesítmény volt. Elpötyöghetünk vagy olvasgathatunk egy táblagépen, az olcsó laptopok is alkalmasak irodai feladatokra, de ha komoly terheléssel járó munkákat (fotólabor, videovágás és konverzió) kell végeznünk, akkor leginkább az asztali gépekre támaszkodhatunk. A PC-be beépíthetünk akár nyolcmagos CPU-t, erőteljes hűtést, és ha nem elég egy csúcs videokártya, akkor használhatunk akár négyet is, emellett gyakorlatilag korlátok nélkül halmozhatjuk a merevlemezeket és a memóriát. A mobilvonalon megfizethetetlen (sőt, nem is igazán létező) csúcsteljesítményt ráadásul fokozatosan is kiépíthetjük.

 

3 - Perifériahegyek és gyors másolás

Általában nem ússzuk meg az USB-elosztók használatát, ha már három eszköznél többet szeretnénk csatlakoztatni egy laptophoz, ráadásul hamar felmerülhet az igény a táppal erősített hubra is. Egy új generációs asztali gépnél ez nem gond, van bőven USB 2.0 port és általános az USB 3.0 használata is, amivel körülbelül tízszeres sávszélességet kapunk – ha ilyen nem lenne a gépben, azon is segíthetünk egy pár ezer forintos USB 3.0 PCI Express gazdaadapterrel. Ezen felül egyéb csatlakozási lehetőségeink is akadnak, mindig van HDMI-, DVI- és VGA-aljzat, gyakran eSATA és FireWire is rendelkezésre áll. Kell ennél több?

 

4 - Képernyő: a méret a lényeg

Tanulmányok igazolják, hogy a nagyobb képernyőfelületen (és nagyobb felbontású képernyőn) sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni – vagy épp lazsálni. Ha terjeszkedni szeretnénk, akkor vagy nagyobb képernyőre váltunk, vagy több monitort vetünk be. A legnagyobb noteszgépek kijelzője is csak 17,3 hüvelykes, ami csak ahhoz nagy, hogy magunkkal hurcoljuk, asztali munkaállomások viszonylatában régen túlhaladott. Persze lecserélni nem lehet, marad az, hogy kiegészítjük egy nagy monitorral – ami asztali gép vonalon általában eleve adott. További tényező, hogy a legtöbb laptophoz nehezen megoldható három kijelző csatlakoztatása. Míg ugyanez könnyen lehetséges egy munkaállomáson, sokszor második grafikus kártya beszerelése nélkül is.

 

5 - Igazi játékok

Szép munka az Angry Birds meg a Fruit Ninja, de ezen felül nem igazán tudnánk olyan játékot mondani, ami megfogott minket érintőképernyőn. Lehet, hogy régimódi ősmotorosokként gondolkodunk a játékokról, de a legjobbak használatához nélkülözhetetlennek érezzük a billentyűzetet, egeret, esetleg a botkormányt – ezek mobilplatformokon nemigen állnak rendelkezésre. Ha a valósághű grafikára hajtunk, akkor végképp PC mellett kell döntenünk, mert nemhogy a táblák, de a laptopok, sőt még a játékkonzolok grafikai teljesítménye is elmarad egy közepes gamer konfigurációétól. Végső érvünk pedig az, hogy a PC-s emulátorokon nem csak régi DOS-os, de arcade platformokra írt őscsodák is élvezhetők tökéletes minőségben.

 

6 - Könnyű javítani

Egy ravasz hiba detektálása persze nem gyerekjáték, de akárhogy is, ha végül megvan a hibás komponens, azt könnyen kicserélhetjük magunk is egy asztali gépben. Tipikus a grafikus kártya meghibásodása, ami alaplapcserével jár a noteszgépek (és táblagépek) esetében, és a javítás árából már csaknem egy másik laptopot vehetnénk magunknak. Ugyanez a probléma (átlagos esetben) húszezer forintos alkatrészköltséggel orvosolható, ha asztali PC-nk van. Utóbbinál ráadásul modulárisabban gazdálkodhatunk, ami nemcsak bővítések, de javítások esetén is kifizetődőbb lehet.

 

7 - Munkára mi mást?

Létezik kreatív szoftver táblagépre is, de csak a munkafolyamatok kis töredékét fedhetjük le vele, ahogy a mobil Office megoldások sem érnek fel a hagyományos csomagokkal. A Photoshop, Premiere és társai egy jobb noteszgépen elvileg használhatók – ha van kedvünk a tapipadot vagy pöcökegeret birizgálni vég nélkül és meredni a kis felbontású képernyőre. Az irodai munkának is sokkal jobban kedvez a teljes billentyűzet és egy éles szemű optikai egér, mint egy pontatlan táblagépes érintőfelület, no és a nagy képernyő megdobja a munka hatékonyságát is. Igen, kiegészíthető a laptop az asztalon mindezzel, de ha desktop munkafelületet szeretnénk, akkor miért laptopot választottunk? Ha munkáról, kreatív projektekről, szoftverfejlesztésről van szó, akkor a legjobb választás még évtizedekig a PC lehet (ha a zéró kliensek a gigabites internetelérés totális elterjedésével ki nem ütik időközben).

 

8 - Van élet a PC élettartamán túl

Ha kiöregszik egy laptop, akkor továbbadható egy rokonnak, aki csupán e-mailhez és webes olvasgatáshoz keres gépet, ugyanakkor a gyerekeknek már nem kell, mondván, hogy az új játékok nem futnak rajta. (Kiöregedett táblagépet még nemigen láttunk, úgyhogy ezen a vonalon most nem elmélkedünk.) Az asztali PC esetében tágabb lehetőségek adódnak, leginkább hobbi NAS-ként érdemes használni egy kicsit régebbi konfigurációt, még ha ehhez érdemes is beleásni magunkat a témába. Ha pedig már végleg semmi hasznát nem vennénk, még mindig megszabadulhatunk tőle alkatrészenként is, a régi videokártya például konfigurációmentő lehet egy javítandó PC számára.

 

9 - Biztonságosabb és tovább kitart

A laptopokkal és táblagépekkel szemben az asztali gépek nem mozgathatók csak úgy könnyedén, sőt, a legtöbb egész élettartama során ugyanabban a sarokban duruzsol. Ez persze hátrány is, de tagadhatatlan folyománya, hogy még senki sem felejtett asztali munkaállomást az autó tetején vagy a kávézóban, és hihetetlen ritkán lopnak el asztali gépeket, még a betörők sem vetemednek ilyesmire. Az asztali PC biztonságosabb más szempontból is, könnyen építhetünk bele RAID-tömböt, és nincs kitéve ütődésnek, karcolásnak, hosszú évekig húzza.

 

10 - Építhetsz sajátot

Ma már nem divat a moduláris laptop – néhány éve egyes cégek még dolgoztak ezzel a koncepcióval –, úgyhogy noteszgépet építeni nem épp egyszerű dolog. Ugyanakkor egy asztali PC-t a témával való rövid ismerkedés és konzultáció után bárki összerakhat. Összeválogathatunk nagyon olcsó konfigurációkat is, másrészt egyszerűen jó móka az építgetés. Nem mellékesen saját alkotásunknak érezhetjük a gépet, foglalkozhatunk lelkivilágával (BIOS, firmware, hangolás), magunk döntjük el, hogy milyen operációs rendszer legyen rajta, érthetünk hozzá, képben lehetünk.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.