Hirdetés

Továbbra is olcsó marad a memória



|

Lentebb azonban már nem esnek az így is meglehetősen kedvező árak.

Hirdetés

Több mint egy éven keresztül zuhant a memórialapkák és -modulok ára, aminek ugyan a felhasználók örültek, a gyártók értelemszerűen nem; ráadásul pont az alacsony árak miatt nem vásároltak nagyobb modulokat.

 

Mivel a készletek hónapokon keresztül jelentősen meghaladták a keresletet, az árak gyorsan csökkentek, több mint 50 százalékkal. Ennek eredményeképp egy év után a 8 GB-os kitek olcsóbbak, mint tavaly a 4 GB-osak.

 

 

Az elemzők szerint aki eddig arra számított, hogy még kisebb árak mellett vásárolhat, annak lassan ideje beruháznia valamilyen modulra vagy csomagra, ugyanis a memóriák árai stabilizálódnak. Ez továbbra is azt jelenti, hogy meglehetősen olcsóak, de az áruk nem esik tovább.

 

Egy 2 gigabájtos DDR3-as modul átlagára 7,11 euró, míg a 4 gigabájtosé 12,68 euró. Decemberben már nem csökkentek a memóriák árai, sőt, számos PC-gyártó nagyobb készletet rendelt be biztonsági megfontolásból. Ennek ellenére a RAM még mindig a legjobb ár-érték arányú befektetés.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.