Hirdetés

Új Theater 650 Pro az ATI-tól



|

Digitális és analóg TV adást is képesek venni az új lapkával szerelt kártyák.

Hirdetés

Az ATI a tegnap jelentette be a már régóta várt Theater 650 Pro MPEG-2 lapkáját. Régóta várt, hiszen elődje, az 550 Pro nem aratott túl nagy sikert, amit mi sem mutat jobban, mint hogy az AIW kártyákon is még a régi, Theater 200 lapka kapott helyet.

Ez lesz az első olyan termék, amely analóg és digitális jelet is képes lesz dekódolni. A legtöbb digitális vevő csak DVB kombpatibilis, azonban az ATI-nak sikerült úgy megépíteni a lapkát, hogy DVB-T és ATSC (amerikai digitális TV-adás szabvány ) adást is képes fogadni. A kanadai cég szerint óriási terhet tud levenni a központi processzor vállával, ezzel komoly teljesítménytöbbletre tesz szert.

Az új kártyával egy vadonatúj Catalyst Media Center lát majd napvilágot, amely képes lesz MPEG-2, MPEG-4 vagy akár H.264 formátumokban is rögzíteni. Emellett természetesen más érdekeltségek által készített szoftverekkel is együtt fog működni, mint például a CyberLink PowerCinema vagy a Windows XP Media Center Edition 2005. A legtöbb gyártó, mint az ASUS, az MSI vagy a Sapphire már a Computexen demózza a Theater 650 Próra épülő termékét. A kártya PCI és PCI Express foglalatokra is elérhető lesz, az áráról azonban még nem tudni semmi konkrétumot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.