Hirdetés

Újdonságok a januári CES-en



|

Bemutatkozik a Palm új OS-e, jön az érintőképernyős MSI Wind és a Sony új médialejátszói. Lesz behemót, iker-GPU-val szerelt GeForce GTX295 is, PSP 2 azonban biztosan nem.

Hirdetés

 

A 2009-es CES-en rengeteg különlegesség, érdekesség, és állakat leszakító újdonság tűnik majd fel. Bár a több mint 2700 kiállítóval büszkélkedő las vegasi show csak január 8-án nyitja kapuit, már rengeteg tényt és pletykát hallani. Néhányról most mi is szót ejtünk.

 

A Nintendo DSi bemutatója óta sokan jósolták, hogy a Sony már tervezi a PSP2-t. David Reeves, a Sony Computer Entertainment  feje elárulta, hogy a gyártó nem készíti a kézikonzol utódját, sőt, egyelőre szó sem esett ennek lehetőségéről. Marad tehát az eredeti modell felújított (vékonyabb ház, jobb kijelző) változata.

 

walkman-touch-1.jpg

 

A Sony azonban némi érdekességgel is szolgálhat, ugyanis a Sony Insider információi szerint a Walkman szériás médialejátszók új utakra lépnek, mondhatni a "menő vágányra", tehát érintőképernyővel szerelt változatok mutatkoznak be a CES-en, a jóslatok szerint 16 és 32 GB-os tárhelyekkel, 3 hüvelykes OLED-kijelzővel.

 

palm_ces.jpg

 

Ígéretek a Palmtól is vannak - a gyártó az utóbbi években mondhatni retteneteset produkált, egyedül a Centro tartotta életben. Az új, csodaként emlegetett operációs rendszerről pedig azóta is csak álmodoznak a felhasználók, amióta az első pletykák felröppentek. A Palm ígérete szerint most eljött az idő, hogy lehulljon a lepel a vadonatúj OS-ről - csak nehogy a "megszokott" tendencia folytatódjon, mert akkor pár évig még várniuk kell a Palm OS-fanatikusoknak.

 

geforce-gtx295.jpg

 

Az NVIDIA háza tájáról is óriási érdekességeket ígérnek. Ilyen az iker-GPU-s GeForce GTX295, amely teljesítményével akkora behemót, hogy minden mást leigáz a piacon. A két, 55 nanométeres GT200 lapka mellé 480 stream processzor és 1792 MB DDR3-as memória társul majd - no meg 289 watt fogyasztás... A további részleteket egyelőre köd fedi, a jóslatok szerint január 8-án azonban már gépekbe szerelve dorombol majd az új videókártya. 

 

msiwindu120.jpg

 

Az MSI több új netbookkal érkezik majd Las Vegas-ba. Ott lesz a Wind U110, U115, az új külsőt kapott U120, és a 13,3 hüvelykes U300 is, amely már kívül esik a Wind szérián, és az ultrahordozható kategóriát erősíti. Az MSI ledöbbenést ígér, és még egy érintőképernyős Windet is.

 

A 2009-es Consumer Electronics Show-t január 8. és 11. között rendezik meg, a szokások szerint Amerikában, Nevada államban, Las Vegas-ban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.