Hirdetés

USB-C: Mégsem olyan tökéletes?



|

Az Apple már rávetette magát, a többi PC-gyártó és mobilos cég is most kezdik bevezetni. Az USB-C a tökéletes adatkapcsolat lenne, de úgy néz ki, még nem minden tiszta a szabvány körül.

Hirdetés

Alig egy hónapja jelentek meg az Intel Skylake processzorok asztali platformon, ráadásul csak két, igen drága modell, de az alaplapgyártók nem zavartatták magukat és komplett, akár 10 modellből álló termékskálát dobtak piacra. A főszerepben az Intel Z170 platformvezérlő chip, vagyis chipkészlet áll (1 chipről van szó), amelynek legnagyobb előnye a még több USB 3.0 mellett, hogy PCIe 3.0 vonalból jelentősen többet, kereken 20-at kapott. De miért is fontos ez, amellett, hogy M.2 RAID 0 SSD-tömbbel akár 3-4-5 GB/s adatátvitel sem elképzelhetetlen? Hát a külső vezérlők miatt!

Hirdetés


USB-C: de mi van mögötte?

Az USB telitalálat már megjelenése óta, pedig nem a leggyorsabb és néhány óriáscég kezdetben nem is hitt benne. Pedig mostanra oda jutottunk, hogy minden más szabvány kikopott mellőle, azonban USB 1.1-es eszközt mind a mai napig használhatunk modern PC-nken. Ezzel visszük át az adatokat, ezzel töltjük telefonunkat stb. - nélkülözhetetlen szabvány. Az USB 3.0 már egészen gyors is, de itt a következő verzió, ami hasznos is lehet: a még gyorsabb USB 3.1. Ennek nem is a sebességnövekedés miatt kell örülnünk, hanem azért, mert új port és kábel is jár hozzá. Ez az USB-C vagy USB Type-C. A csatlakozó lényege, hogy kifejezetten mobil használathoz tervezték, de ettől függetlenül mindenféle eszközhöz használható. Jó tulajdonsága, hogy a kábel mindkét vége azonos, ráadásul akárhogy bedughatjuk a gépbe és az eszközbe. A csatlakozó emellett nagyon kicsi és akár intelligens kábelt is készíthet a gyártó, amiben sok fantázia van (jó és rossz is egyaránt).


Az egyetlen gond, hogy a szabványügyi hivatalban kicsit túlzásba vitték a kompatibilitást és a vége az lett, hogy az USB-C csatlakozó mögött szinte bármilyen szabványú vezérlő lehet. Ez akár USB 2.0(!), USB 3.0 vagy teljes értékű USB 3.1 is lehet, de akár az Intel Thunderboltja is elképzelhető. Emellett az adott port eltérhet a maximális, szabványban foglalt értékektől. Például az alaplap hátsó kivezetései között hiába találunk USB-C csatakozót, az a szabványban lefektetett 100 Watt teljesítmény leadására nem képes - ehhez külön kártyán, vagy előlapi panelen kell beszereznünk az USB-C csatlakozót.


A cégek épp, csak elindultak az USB 3.1 és USB-C irányába, de a lehetséges zavar már most látszik, így a legújabb hírek szerint egységes matricákat, logókat fognak használni, hogy a felhasználó rögtön tudja, mire számíthat egy USB-C port láttán. ez megadja a sebességet, a leadott teljesítményt, a Thunderbolt meglétét és a DisplayPort kompatibilitást is.


USB + Intel = nyerő kombináció

A Thunderbolt érdekes és életképes fejlesztés, különösen, ahogy az Intel elképzelte anno, optikai kábellel. Ez azonban nem valósult meg kereskedelmi forgalomban, ahogy az sem működött, hogy az USB konkurenciája legyen. Úgy tűnik, az Intel megtalálta a megoldást. Amennyiben az USB-C port mögött nem holmi 3. fél vezérlőchipje dolgozik, hanem egy Intel kontroller, az az USB-C port garantáltan mindenre képes lesz, ami a szabványban le lett fektetve, plusz az adatátvitel Thunderbolt 3-on akár már 40 Gb/s is lehet, ami hatalmas előrelépés. A másik fontos tényező, hogy itt elérhető lesz a 100 wattos töltés is. A kérdés már csupán annyi, hogy mikor lesznek elérhetőek a boltok polcain ilyen gépek, alaplapok. Nos, erre még várni kell, ráadásul a nemrég tesztlaborunkban járt Z170 alaplapon egyikén sem az Intel vezérlője volt, pedig mindegyiken találtunk USB-C portot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.