Hirdetés

Van még innováció a PC-sekben!

|

A nehéz időszakok mindig innovációra sarkalják a jövőjükért küzdő szereplőket. A PC piaccal sincs ez másként, Las Vegasban számos ígéretes ötlettel találkoztunk.

Hirdetés

Nincs kétségünk a felől, hogy az idei CES főként a mobileszközökről, a felhőről, a felbontásról, valamint az analóg élet történéseit digitalizáló szenzorokról szól. Ennek ellenére a Las Vegas Convention Center pavilonjait járva számos olyan megoldás találtunk, amelyek láttán felcsillant a szemünk. Lehet a PC-re egészen másként is gondolni! Mindamellett, hogy az már érezhető, hogy idővel a PC és a mobilszféra teljesen össze fog mosódni.

A klasszikus számítógépek is zsugorodni fognak, tapinthatóak lesznek (ezt már a Windows 8 biztosítja), míg a mobiloknál egyre kevésbé lesz érezhető a teljesítmény különbség. Utóbbi téren a frissen bejelentett Tegra 4-re, a Snapdragon 800-ra, vagy éppen az Exynos 5 Octára érdemes gondolni. Sőt a Project Shield leendői tulajdonosainak ezt nem is kell majd hosszasan magyaráznunk, mivel az Nvidia konzolja teljesen összemossa a két világot. De ne szaladjunk ennyire előre, főként, hogy az utóbbi prototípus, nézzük meg, hogy a PC-sek miként próbálnak újra előre törni.

Gép a kabátzsebben



A lentebb látható képen nem egy névjegykártyatartó, netán egy külső háttértár látható, Bhavesh Shah, a Xellent Solutions Llc. alapítójának a kezében, hanem egy komplett számítógép. Habár a Tango egyelőre még csak koncepcióként létezik, a CES-re elhozott modell már működőképes volt, és nem is akármilyen hardver került belé.

Hirdetés

 

 

Egy négymagos Core i7 processzor mellett 8GB belső memória, valamint 128 GB SSD került a teljesen zárt apró dobozba. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy a rendszer hűtése miként lehetséges. Fel is tettük rögtön, és Bhavesh Shah elmondása alapján az űrtudománytól kölcsönöztek egy hőelvezetési technológiát, ami a jelek szerint működik.

A csatlakozókkal azonban spóroltak, hiszen csak egy található a dobozon, amellyel a dokkolójához lehet párosítani. Utóbbin már négy darab USB 2.0, két HDMI és egy USB 3.0, fülhallgató, mikrofon és optikai csatlakozó is található. Vagyis a Tango PC nem teljesen mobil, és a dokkolóján keresztül elektromos hálózatba kell kötni, ám ettől függetlenül ígéretes az, hogy már milyen kis helyre is összezsúfolható egy számítógép.

Hirdetés

 



A Xi3 moduláris, szintén prototípusként létező gépe csak annyival nagyobb a Tangónál, hogy esetében a hűtést még a klasszikus módon oldották meg, ám a plusz ventilátor és a levegőnyílások jelentős mértékben nem hizlalták meg a házat, hiszen annak mérete mindössze 10,6x9,1x9,1 centiméter. Azaz a Xi3 gépek akár egy retikűrben is elférnek. Ennek érdekében a Xi3 mérnökei felszeletelték a klasszikus alaplapokat három kisebb szekcióra. Szerencsére ez nem járt teljesítményromlással, mivel az 5-ös széria kétmagos 1,8 GHz-es processzorral, 2GB DDR2 belső memóriával, és 128 GB-os SSD-vel lett felvértezve, ami irodai feladatokhoz elegendő. Csatlakozók tekintetében pedig két darab eSata, hat USB 2.0 és három audio kimenetet kapunk. A hetes széria ellenben már játékra is alkalmas, mivel a gépben négymagos 3,2 GHz-es AMD APU munkálkodik, és akár 8 GB DDR3 memóriával, 1 TB-os SSD-vel is rendelhető. Persze utóbbinak már borsos ára van, mivel az alapmodell 1000 dollárnál kezdődik.

 

Hirdetés

 

A moduláris kidolgozása miatt azonban a tárhelye egyszerűen bővíthető (körülbelül úgy, mintha legóznánk), nem is csoda, hogy a Valve fantáziát lát a cégben, amely elméletben könnyedén tudná futtatni a Steam Big Picture üzemmódját, kvázi konzollá változtatva a mini PC-t.

Építs és érints!



Nem csak a méret a lényeg. A Windows 8 érkezésével az érintés is fontossá vált, amelyet több érdekes hibrid érkezése is jelez. A CES-en több érdekes megoldással találkoztunk e tekintetben, mi most mégis egy texasi cégre, a Keytec-re hívnánk fel a figyelmet, amelynek eszközével még a régi Videoton tévéket is multitouch baráttá tehetjük.

Hirdetés

 

 

A megoldásuk gyakorlatilag egy érintésérzékeny vékony, átlátszó réteg, amelyet csak a képernyőnkre kell helyeznünk, hogy hozzákezdjünk a tapizáshoz. A cég képviselőjének elmondása alapján több méretben is szállítanak, így az otthoni monitorok jó eséllyel fejleszthetők a segítségével. Cserébe a keret miatt csak egy vastagabb peremet kell elviselnünk.

Érintésérzékeny egereket már láttunk, de billentyűzetet még nem. A Genius standján ezen a tűzkeresztségen is átestünk, mivel a Touch Pad Keyboard a numerikus padjánál egy multitouch réteget kapott, amellyel remekül vezérelhető a Windows 8.

Hirdetés

 

 

A klaviatúrán az "FN" gombbal váltogathatunk a numerikus és az érintéses üzemmód között, így az utóbbiról sem kell lemondanunk. Az egér a második negyedév elején érkezhet meg országunkba, addig nem érdemes eldobni az egereket.

Hirdetés

 


Annak ellenére, hogy mások is próbálkoznak. A Gigabyte ugyanis bejelentette az első Thin Mini-ITX alaplapjait, amelyekkel gyakorlatilag otthoni All-in-one PC-t építhetünk. Eddig erre nem volt mód, hiszen a minden egyben PC-k kész termékként kerültek piacra, ám az Intel úgy döntött, hogy egy új AIO szabványt állít fel a számítógépgyártóknak, akik így elkezdhetik termékeikkel bombázni a lelkes gépépítőket. A Gigabyte H77TN az első fecske, kíváncsian várjuk a többit és az árazását.

Támadnak az X86-os táblák



AIO vonalon egyébként idén a Lenovo ismét tudott újat mutatni a minden egyben gépeket gyártó riválisoknak. Míg tavaly az IdeaCentre A720 jelentett beszédtémát az asztal síkjáig lenyitható képernyőjével (amit idén már többen is alkalmaztak), idén a 27 hüvelykes table PC-jük került reflektorfénybe. Nem csak az új kategóriát jelentő neve, hanem az objektumkezelése miatt. A gyártó mérnökei ugyanis két egyedi kiegészítőt alkottak (egy dobókockát és egy bábut), amelyek helyzetét érzékeli a gép, így azok birtokában egyedi alkalmazások készíthetőek.

Hirdetés

 



Táblagép és hibrid vonalon nem emelnénk ki külön senkit, mivel az Intel standjánál számos Atom és Core modellbe belefutottunk. A Lenovo mellett a Dell, a Samsung, az ASUS, és a Panasonic is bemutatta a saját termékét. Utóbbi gyártó talán csak azért érdemel figyelmet, mert egyedül ő érkezett strapabíró Windows 8-as táblával.

 

Hirdetés


Végezetül egy kevésbé forradalmi, ám innovatív ötletet mutatnánk be. Az In Win standjánál ugyanis egy különleges, számozott példányszámú modellbe botlottunk, amelyet a biciklivázak ihlettek. A D-Frame látványa is különleges, a szellőzés miatt pedig nem kell aggódni. Ennek ellenére van benne hely bőven ventilátoroknak, a magas ár miatt ugyanis a hardcore gépépítők az elsődleges célpontok.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.