Hirdetés

Van új a Ramiris (partner)nap alatt



|

A PC World által is támogatott Ramiris dealernapon a legfontosabb gyártók legújabb termékeiről és technológiáiról hallhattunk előadásokat.

Hirdetés

Asus a fejfájás ellen


Az ASUS prezentációját Sándor Mariann, Benedek Csaba és Gyöngyösi Zoltán tartotta meg. Első körben legújabb üdvöskéjüket, az Intel X58-as lapkakészlettel felvértezett, Core i7 processzorokkal kompatibilis alaplapjukat, a P6T Deluxe-ot és annak funkcióit mutatták be. Az időzítés gyakorlatilag tökéletes volt, hiszen nem sokkal később az Intel előadásán a hallgatóság a Core i7-ről is megtudhatott információkat, ezáltal képet alkothattak a hamarosan debütáló komplett platformról. Informálódhattunk az ASUS hálózati eszközeiről is, melyek újdonságokat most nem tartogattak, a gyártó követi a legújabb szabványokat és trendeket, ennek megfelelően készíti el új eszközeit. Nagy hangsúlyt kapott az úttörő EeePC netbook sorozat és teljes áttekintést kaphattunk a piacon lévő három szériáról, illetve azok alváltozatairól egyaránt. Új információként elhangzott, hogy az ASUS netbookok családját hamarosan kiegészíti egy hasonló tudású, ám kvalitásait tekintve nem éppen az Eee sorozat konkurensének számító gép, az N10. Megtudhattuk azt is, hogy az ASUS tartogat néhány igazán őrült ötletet, melyeket már megvalósított, csupán a piaci bevezetésre kell várnunk egy picit. Ilyen például a bambuszborítású notebook, vagy a színes-szagos Fragrance sorozat (három különböző szín, három különböző illóanyaggal) vagy az Ionizátor, mely a levegő ionizálásával elmulasztja a fejfájásunkat.

asus_bambusz.jpg


Kékfény a Microsofttól


"A hardverek új generációja" címmel harangozta be perifériáiról szóló előadását a Microsoft. Tóth Béla és Vígh Attila látványos demonstrációkon keresztül mutatta be a redmondi vállalat 15 éves hardveres múltját, majd a divízió legújabb fejlesztéseiről beszéltek. Az első és legfontosabb újítás a BlueTrack technológia bevezetése, mely az optikai vagy lézeres érzékelőkkel szemben sokkal pontosabb képet ad azon felületről, melyen épp Microsoft egerünket használjuk. Más szóval olyan felületeken is lehetővé válik az egerek használata, mint pl. márványlapok vagy durva erezetű faasztalok. Sőt, a kék fénnyel operáló érzékelő a koszra és porra is kevésbé érzékeny, mint optikai/lézeres társai. A BlueTrack széria rögtön két taggal, az asztali használathoz ajánlott Explorer Mouse és a noteszgépekhez tervezett Explorer Mini Mouse típusokkal kezdi meg világhódító útját.


Várható volt, hogy a billentyűzet + egér kombinációk frontján is történik valamilyen bejelentés. Nos, a Wireless Media Desktop 1000-nek elsősorban azok fognak örülni, akik mindig is vezeték nélküli klaviatúrára és egérre vágytak, ám eddig nem találtak maguknak megfelelő minőségű és árú variációt. Az alig több mint tízezer forintos készlet bizonyára nagy sikerre számíthat. A játékosok sem maradnak hoppon az év hátralevő részében, hiszen a prezentáció szerint egyre több SideWinder perifériái fog napvilágot látni még az idén. A friss és ropogós SideWinder X5 egér és X6 billentyűzet mellé hamarosan megérkezik az egér BlueTrack változata is, mely a technológia előnyeit figyelembe véve garantáltan pontosabb célzást és mozgást fog eredményezni még a legkeményebb virtuális csaták során is.

mk_wmd1000_otherviews01.jpg

Intel: távolról is mindent


Bevalljuk őszintén, az egész partnernap alatt az Intel előadását vártuk igazán. Bábai Mihály, a magyarországi iroda vezetője szimplán "Core i7"-nek nevezte saját prezentációját, melyből bárki rájöhetett, hogy a szűk 20 perc alatt többnyire az Intel új generációs processzorairól lesz szó. Nem is történt másként: az előadás feléig kizárólag az új architektúra fontosabb pontjairól, a Nehalem kódnevű központi egységeknél alkalmazott fejlesztésekről volt szó. A látványos, gyártóra jellemző diák még azokat is felrázták, akik a nap végére picit elfáradtak, és kérdések áradata zúdult az előadóra. Nagy nehezen csak sikerült áttérni a gyártó friss üzleti megoldásaira is, melyek között egy új lapkakészletet – B43 – és az Active Management technológia legújabb verzióját köszönthettük. Ez utóbbi már szóban elmagyarázva is rettentően érdekesnek hangzott, így mi is csak ajánlani tudjuk ezt a fajta menedzsment rendszert, mely révén akár a több kilométerre lévő meghibásodott gépeken is képesek vagyunk olyan diagnosztikai programokat indítanunk, amire korábban csak helyi szinten lett volna lehetőség.

 

nehalemwafer.jpg


13,3 és 8,9 hüvelykes noteszek az MSI-tól


A MSI képviseletében Borhi Tamás, a cég magyarországi képviselője tartott egy közel fél órás prezentációt. Az előadás első részében a márka P45-ös alaplapjairól esett szó, melyek várhatóan a gyártó utolsó, LGA775-ös foglalattal ellátott fejlesztései. A jövő a Core i7 processzoroké, ám addig is érdemes szemügyre venni a cég szinte minden alaplapját érintő technológiáját, melyet nemes egyszerűséggel DrMOS-nak neveznek. A gyártástechnológia fejlesztések mellett energiatakarékos és tuningos működési profilok is beletartoznak ebbe a gyűjtőfogalomba, azaz lényegében egy olyan csomaggal állunk szemben, melyben szinte mindenki megtalálhatja a rá jellemző felhasználási módot.


Az alaplapok után a gyártó új noteszgépei következtek. Szinte egész nap sorolhatnánk, milyen és hány féle újítást kíván bevezetni az MSI, ezért csak a legfontosabbakat említenénk. Követve a konkurenciát, hamarosan megjelennek a kínálatban a 16 hüvelykes képátlójú kijelzővel felvértezett modellek, melyek Intel és AMD kivitelekben is elérhetők lesznek. Szinte teljesen megújul a Gaming család, amelybe az egészen kedvező árú, de már kiemelkedő teljesítményű masinák mellett a drágább, csúcsalkatrészeket tartalmazó gépek is beletartoznak. A subnoteszek kategóriájában egy új 13,3 hüvelykes modell várható, míg a Wind netbookból hamarosan hazánkba is megérkezik a 8,9 hüvelykes kijelzővel szerelt, ezáltal valamivel olcsóbbá tett típus.

msi_wind_1.jpg



A Chieftec nem a túldizájnolásra hajt


Sajátos előadásmódban tartotta meg prezentációját Roger Oka, a németországi Chieftec értékesítési menedzsere. A gyártóról tudni kell, hogy nem csak a végfelhasználókat célozza meg termékeivel, hanem az OEM piac egyik legnagyobb gyártójaként is tevékenykedik, ezért rengeteg tapasztalata van a számítástechnikai termékek gyártásában, köztük a házak és tápegységek előállításában. Mr. Oka elmondása szerint a Chieftec nem kíván azon gyártókkal versenyezni, melyek a divatot diktálják („a bling-bling típusú" túldizájnolt, sok színben villogó termékekkel), hanem picit konzervatívabb külsejű, ám szerelhetőség és hűtés szempontjából a legjobb házakkal kívánják kivívni a vásárlók elismerését. Példának azon házakat hozta fel, melyek 4 centiméterrel hosszabbak a szabványnál, ezáltal nagyobb alaplapok és hosszabb grafikus kártyák egyaránt kényelmesen elférnek ezekben a gépházakban. Tulajdonképpen a gyártó minőségi házaival és a mellé párosított alacsony áraival a rendszergazdák és rendszerüzemeltetők kedvében akar járni, így kínálva megfizethető alternatívát az egyébként nagyon drága szerverházakra (természetesen a cég kínál kifejezetten szervercélú termékeket, mint például redundáns tápegységek és rackek). Ugyanakkor a végfelhasználók is fontosak, így néhány új fejlesztésük kifejezetten az otthoni végfelhasználókat, a játékosokat, illetve a HTPC kedvelőket célozza meg.


Brutális Acer asztali gép miliomosoknak


Moritz Krisztina az Acer képviseletében prezentálta a vállalat legújabb termékeit, köztük az Aspire One netbookot, mely több színben és kiépítésben érhető el a piacon. Betekintést nyertünk az Acer projektorok világába is, ahol a hagyományos kivetítők mellett a short throw (nagyméretű kép vetítése közelről) technológia a legfontosabb újdonság.

Bár a gyártó előszeretettel számol be az asztali PC piac szűküléséről, mégis egy új, exkluzív gép piacra dobásával kívánják befolyásolni a játékos lelkületű felhasználók vásárlási kedvét. Az Aspire Predator PC kívül-belül felülmúlja a képzeletet, hiszen mindenből a legjobb és a legtöbb került bele, mindezt megfejelve egy komplett vízhűtéses rendszerrel, komoly konkurenciát állítva ezzel a Földgolyó másik felében közkedvelt Alienware gépeknek. Üröm az örömben, hogy magyar mércével nézve a Predator a megfizethetetlen kategóriába tartozik, ráadásul itthoni forgalmazása is kétséges. Az áramszámla sem lesz kevés: a legnagyobb kiépítésben két darab ezer wattos táp pörgeti a villanyóránkat. További exkluzív termékek az Acer kínálatában az óriási méretű, szórakoztató célokra alkalmas notebookok, melyek teljes HD felbontású kijelzővel, Blu-ray meghajtóval és több hangszórós hangrendszerrel kápráztatják el a felhasználót. Természetesen a bemutatóból az Acer monitorok sem maradhattak ki, így még több információt tudhattunk meg 24 hüvelykes G24-ről, amely egyébként szín- és formavilágban az említett Predator PC-hez illeszkedik, ám szerencsére ennek ára sokkal kedvezőbb és a hazai piacon is biztosan elérhető lesz.

acer-predator-gaming-desktop.jpg


Szórakoztatás HP Pavilion noteszekkel


Ezúttal nem nyomtatókról, hanem a HP által itthon újonnan bevezetett Pavilion noteszgép családról tartott előadást Mayer János szakértő. A kifejezetten otthoni, illetve személyi használatra kihegyezett modellek sajátosságait ismerhettük meg az előadásból, mint például a beépített leejtés elleni védelmet, mely biztonságos állapotba rántja a merevlemez fejét, ha háromtengelyű gyorsulásmérője zuhanást érzékel. Fontos szolgáltatás még a merevlemezek titkosítása és teljes, nem visszaállítható törlése, a hosszú akkumulátor üzemidő és az új Pavilion modelleknél már akár fél kézzel kivitelezhető forródokkolás. Szórakoztató gépekről lévén szó, minden modellt Windows Vista Home Premium operációs rendszerrel szállít a gyártó, amivel zökkenőmentesen kihasználhatók az olyan gyári extrák, mint a beépített tévé-vevő mini multimédiás távirányítóval, a dedikált videokártya, a multi kártyaolvasó vagy a beépített webkamera. Hasznos az alapkiépítésben biztosított HDMI 1.3 csatlakozás és a dupla fejhallgató kimenet is.

hp_pavilion_dv6000_oldal2.jpg

SMC: fókuszban a kis- és középvállalatok


Legnagyobb hangsúly a VOIP és a professzionális WLAN szolgáltatásokra esett az SMC szakértői előadásában. Az értékesítésben a jelenlegi időszakban kiemelt szerepet kapnak az integrált VOIP megoldások, melyekkel akár egy 30 fős vállalkozás kommunikációs igényei is kielégíthetők. A prezentációban kiemelt SMC Central VOiP PBX Gateway megoldás 10 darab egyidejűleg működő hívás erejéig használható, emellett csatlakoztatható az analóg (landline) telefonvonalra is.

smcpbx10.jpg

A bemutató másik érdekessége a EliteConnect Wireless Hotspot Gateway volt, mely méltán számíthat egy lakóközösség, internet kávézó vagy akár panzió érdeklődésére is. Az integrált, címkenyomtatót is magában foglaló rendszerrel könnyedén állíthatunk fel olyan, az elszámolást is kezelő Wi-Fi hozzáférési pontot, melyre nem csatlakozhat kénye kedve szerint akárki, hanem csak az adminisztrátor által jóváhagyott személyek. Az Ethernet kábellel csatlakoztatott mini nyomtató három gombja minden, amit a személyzetnek (például recepciós) ismernie kell, ezekre különféle időtartamú, jellegű (előre fizetett vagy utólag kiegyenlítendő) bónokat nyomtathatunk, melyek a belépéshez szükséges alkalmi felhasználónevet és jelszót is tartalmazzák.

smcgateway.jpg


WD: mikronnyi csúcstechnológia bagóért?


A szokásos piaci viszonyok, eredmények ismertetése mellett termékinformációkban sem volt hiány a WD prezentációját illetően. Jirzi Olejnik, a cég régiós PR szakembere az elmondottakban nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a WD, eltérően más, kisebb gyártóktól, házon belül oldja meg mind az adattányérok, mind a minőség szempontjából kritikus fej komponensek előállítását. Az új termékeket illetően nagy hangsúly esett a kiemelten alacsony fogyasztású és üzemzajú Green meghajtókra, melyek fejlesztésekor nem csak a teljesítményt, hanem a gazdaságos és környezetkímélő működést tették meg főszempontnak. Emellett természetesen folytatódik a csúcsteljesítményű meghajtók fejlesztése is, a hallgatók részleteket ismerhettek meg a nemrég piacra dobott, tízezres fordulatszámon üzemelő VelociRaptorral kapcsolatban. A 300 gigabájtos, alapjában 2,5 hüvelykes egység a jelenlegi leggyorsabb asztali merevlemezmeghajtó, a túlmelegedéstől védő Mounting Fram hűtőkeret miatt csak 3,5 hüvelykes helyre építhető be.


velociraptor.jpg



A bemutatóra néhány nappal kaptuk a hírt, hogy a gyártó bejelentette sikeres, WD Caviar Green Drive sorozatának második generációját. A SATA-II csatlakozású, 3,5 hüvelykes merevlemez meghajtók továbbra is kiemelten alacsony energiafogyasztásukkal tűnnek ki, ezáltal csökkentve környezetünk terhelését. Az új meghajtók további 20 százalékos energiamegtakarítást és 10 % többlet teljesítményt kínálnak. A WD tányéronként 333 gigabájtos technológiájára épülnek, 32 MB cache memóriával, valamint 500 GB és 1 terabyte közötti kapacitással. Az első sorozat mintegy 12 hónapos periódusában a szállítások 10 százalékát tették ki a „zöld” meghajtók és lettek a gyártó egyik legdinamikusabban fejlődő termékcsoportjává. A kiemelten alacsony áramfelvétel, halk üzemzaj és alacsony működési hőmérséklet okán a gyártó továbbra is a piac leghalkabb, leghűvösebb és leginkább energiatakarékos meghajtóiként kommunikálja Green sorozatát.

 

Canon - irodai csúcsmindenesek

 

Őszi, megújult kínálatát ismertette a Canon, kiemelve nem csak az új, HD felbontású videokamerákat és a megújult fényképezőgép palettát, hanem az irodai kínálat érdekességeit is. A gyártó kiemelt stratégiai szerepet szán i-SENSYS lézernyomtató termékcsaládjának, különös tekintettel a prémium kategóriás multifunkciós modellekre. Éppen ezért az érdeklődők kicsit részletesebben megismerhették a A4-es, irodai környezetbe szánt i-SENSYS termékcsalád néhány tagját, például a hálózati mukafolyamatokba könnyen illeszkedő i-SENSYS MF9130 és i-SENSYS MF9170 modelleket. A Canon csúcskategóriás modelljeiben fejlett képkezelő technológiák biztosítják a magas minőségű színes nyomtatást, beolvasást, valamint másolást, amely az MF9170 modell esetében fax funkciókkal is kiegészül. Mindkét modell 21 oldal/perc nyomtatási és másolási sebességet biztosít színes és fekete-fehér nyomatok esetén is, az első oldal pedig nagyjából 12,5 másodperc alatt el is készül. 50 lapos kétoldalas dokumentumadagoló és duplex egység teszi lehetővé a kétoldalas automatikus másolatok készítését és a papírral való takarékoskodást. Kiemelkedő az 1,2 Watt fogyasztás energiatakarékos üzemmódban, ami az azonnal bemelegedő fixáló egységnek köszönhető. A SEND funkció a Compact PDF technológiával lehetővé teszi a közvetlen beolvasást e-mail üzenetbe, hálózati mappába, vagy USB-tárolóra, és az i-FAX küldést (faxszolgáltatással csak az MF9170 modell van felszerelve). A számos funkció kezelését 3,5 hüvelyk méretű színes TFT kijelző és Easy-Scroll vezérlőtárcsa teszi könnyeddé.

 

 

mf9170_.jpg

 

 

Sapphire: az AMD HD 4000 mindent visz!


A kis teremben a napot a Sapphire előadása zárta. Martin Zavrel lényegében azt ecsetelte, amit a többi AMD-s partnergyártótól is hallani: a HD 4000-es kártyacsalád minden szempontból a legjobb a piacon. A diákon a gyártó referencia és saját tervezésű vezérlői is megjelentek, melyek mellett részletes specifikációk hirdették a kártyák valós tudását. A csúcs természetesen a HD 4870 X2, melyre maga a Sapphire is igen büszke. Sajnálatos módon a várva várt HD 4850 X2-ről nem esett szó.

 

hd4870_1gbgddr4_pcie_c02.jpg


Említésre kerültek viszont a pár napja bemutatott HD 4550 és 4350 grafikus kártyák, amik félmagas méretben, passzív vagy ventilátoros hűtéssel is forgalomba kerülnek. Érdekes fénypontja volt az előadásnak az NVIDIA PhysX fizikai gyorsításának kivesézése. A kérdezz-felelek során végül odáig jutottunk, hogy a Havok jobb – mily meglepő -, hiszen magához az API-hoz nem szükséges speciális hardver és meghajtó. Továbbá jóval több kiadó licencszelte, mint az Ageia hagyatékából megmaradt PhysX-et. A jövőt azonban a Sapphire képviselője sem láthatja előre, így mindössze azt tanácsolta, hogy jobb, ha az NVIDIA szimplán „csak” grafikus kártyát gyárt. Felejtsék el a GPGPU vonalat!

 


Kattintson a képre és tekintse meg
a partnernap videós összefoglalóját is!


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.