Hirdetés

Véletlenül már kiszállítottak néhány Xbox One-t



|

Néhányan már jóval a november 22-i megjelenés előtt megkapták a konzolt.

Hirdetés

Arra még sokat kell várni, hogy kiderüljön, a Microsoft valóban eladja-e az Xboxot úgy ahogy van (Stephen Elop mindenesetre mindent megtesz, hogy így legyen). Az Xbox One-ra már jóval kevesebbet, hiszen november 22-én hivatalosan is megjelenik. 

Hirdetés

Ennek ellenére az új konzolt már többen is megkapták, majd lefotózták és videóra is vették, közel két héttel a megjelenés előtt. Minderre a Microsoft egyik partnerének a hibája miatt kerülhetett sor: a redmondiak hivatalosan is megerősítették, hogy véletlenül többen is idő előtt vehették át a konzolt. 

A Microsoft mindenesetre örülhet, ugyanis az első reakciók alapján sikere lesz az Xbox One-nak, a visszajelzések pozitívak. Még akkor is, ha a már kézbesített konzolokat egyelőre letiltották az Xbox Live-ról, mivel az utolsó simításokat végzik a játékokon, a felhasználói felületen és az online szolgáltatásokon is. Kiderült egyébként az is, hogy a hangalapú parancsokat és mozgást is követő Xbox One 15-20 másodperc alatt tölt be teljesen. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.