Hirdetés

Zsugorodik a PC-k piaca



|

Az IDC piacelemző vállalat jóslatai szerint a fogyasztói igények nem érik el a tavalyi szintet.

Hirdetés

Az IDC piacelemző vállalat módosította előrejelzését, ami a PC-piacot illeti. A cég legfrissebb adatai szerint 2011-ben közel sem mutatkozik akkora fogyasztói igény a szegmensben, mint 2010-ben. Tavaly 13,7 százalékkal nőtt a PC-eladások száma.

 

Az IDC szerint a csökkenést okozó tételek közt szerepelnek a vártnál gyengébb eladások, az emelkedő energia- és ételárak, a Japán katasztrófa nyomai, a netbookok iránti kereslet komoly visszaesése és a nagyobb piacok (Nyugat-Európa, USA, Kanada) telítettsége. Mindezek miatt az idei első negyedév eredménye 1,1 százalékkal marad el a tavalyi adatok mögött, és a változás várhatóan csak negatív irányú lehet a hátralévő hónapokban.

 

Ez azt jelenti, hogy a piac növekedése ezúttal százalékban is csak egy számjegyű lesz. Az IDC szerint 2012-ben 10,2 százalékos bővülés valószínű, 2013-ban 10 százalékos, míg 2014-ben 11,3 százalékos és 2015-ben 11 százalékos fejlődésnek nézhető elébe a PC-k piaca.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.