Hirdetés

Hatmagos processzorral erősít az Intel



|

A Gulftown kódnév alatt futó, 32 nanométeres gyártástechnológiával gyártott központi egységben 1,17 milliárd tranzisztor található, a harmadszintű gyorsítótár mérete pedig 12 megabájtra hízott.

Hirdetés

Az Intel szerdán bejelentette, hogy hatmagos processzorok piacra dobását készíti elő, amelyeket felső kategóriás asztali gépekbe és szerverekbe szán. Megjelenésükre még az év első felében számíthatunk.

 

Egy konferenciahívás keretében az Intel elmondta, hogy a hatmagos lapka a cég legújabb architektúrájára, a Westmere-re épül majd, mely várhatóan nagyobb teljesítményt nyújt, illetve a csökkentett csíkszélességnek köszönhetően több energiamegtakarítását teszi lehetővé, mint a régebbi, négymagos processzorok. Az új lapkák minden eddiginél több, 1,17 milliárd tranzisztort tartalmaznak majd, a harmadszintű gyorsítótár mérete pedig 12 megabájt lesz.

 

gulftown.jpg

A Gulftown kompatibilis lesz az X58-as lapkakészlettel szerelt alaplapokkal

 

Természetesen az új, 32 nanométeres csíkszélességű technológiával készül a chip, ugyanazzal, mint amit a gyártó januárban bejelentett Core i3 és i5  processzoraihoz is használtak. Az alap architektúra mindkét processzor famíliában közös, de a hatmagos lapkákban nem lesz grafikus mag, mivel ez szerverekben történő alkalmazás esetén felesleges, asztali munkaállomásoknál pedig úgyis diszkrét grafikus vezérlőkártyát alkalmaznak a gyártók a nagyobb teljesítmény érdekében. Az Intel egyelőre nem közölt további technikai részleteket, de az eddig kiszivárgott információk alapján a modell 3,33 GHz-es alapórajellel büszkélkedhet, mely a Turbo Boost technológia kihasználásával bizonyos terhelés esetén 3,6 GHz-re módosulhat.

 

intel-gulftownes.jpg

A mérnöki példányok 2,4 gigahertzes órajelen üzemeltek
 

 

A Gulftown kódnévre hallgató, asztali gépekbe szánt hatmagos CPU-val a lelkes játékosokat célozza meg az Intel. Ugyanabba a foglalatba illeszkedik majd, mint amibe a régebbi, szintén gamereknek tervezett négymagos Core i7 processzorok. A Gulftown a Core i7 brand alatt jelenik majd meg, méghozzá Core i7-980X néven, és a Hyper-Threading technológia implementálása végett akár 12 szálú feldolgozásra is képes lesz a folyamatosabb teljesítmény érdekében.

 

Jelenleg is található hatmagos, szerverekbe tervezett CPU az Intel kínálatában, ez a 2008-ban bejelentett Dunnington. Az új hatmagos Westmere-EP lapka szintén a Xeon brand alatt lesz majd kapható, persze elődeinél jobb teljesítményt és biztonsági szolgáltatásokat nyújt majd. Mint azt az Intel vezérigazgatója, Paul Otellini mondta január végén, az új hatmagos, 32 nanométeres technológiával készült Xeon lapkák megjelenése három hónapon belül várható.

 

intel_aes.jpg

Hat új utasítás az AES-kódolás felgyorsítása érdekében
 

 

A biztonsági szolgáltatások körében új utasításkészlet jelenik majd meg, amely az IT-ben igen elterjedt AES (Advanced Encryption Standard) titkosító eljárás be- és kikódolási folyamatainak végrehajtását turbózza fel. Az AES használata alapvető fontosságú a szerverek és virtualizált környezetek biztonságos működtetésének szempontjából. Az új energiagazdálkodási lehetőségek nagyobb árammegtakarítást tesznek lehetővé, a processzor például képes lesz alacsony terhelés esetén kikapcsolni a használaton kívüli magokat.

 

nehalem_ex.jpg

A nyolcmagos Nehalem-EX még az idén megjelenhet
 

 

Már az Intel nyolcmagos processzorának, a Nehalem-EX-nek az előkészítése is folyamatban van, amely az Intel leggyorsabb processzora lesz, és szintén 2010 első felében indul majd útjára.

 

Mindezzel párhuzamosan az AMD is tervezi hat processzormagos megoldás piacra dobását, a Thuban kódnevű lapkát erőteljes asztali gépekbe szánják, megjelenése pedig tavasszal várható.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.