Hirdetés

Arctic Cooling: házhűtő ventilátorok hőérzékelővel



|

A svájci cég új, számítógépházba szerelhető ventilátorai automatikusan, a belső hőmérséklet alakulásától függően változtatják percenkénti fordulatszámukat.

Hirdetés

Bár a boltok polcain egyre több az olyan hűtőventilátor, amelyek dobozán ott szerepel az ultra-csendes jelző, ezek légszállítása olykor nagyon kevés a számítógépházba bezsúfolt, rettentő mód melegedő hardvereknek. A legtöbb esetben tehát a csendességet kell feláldoznunk a hőfokok leszorítása érdekében, amit bizony a közvetlen környezetünkben élő személyek általában nehezen tudnak tolerálni. A svájci Arctic Cooling azon kivételek közé tartozik, akik valahogy megtalálták az arany középutat, és ventilátorjaik a megfelelő hűtési teljesítmény mellett szinte alig hallatszódnak ki a zárt fémtestből.

 

arcticf12pro_tc.jpg
 

 


Az új Arctic F Pro TC légkavarókkal egy újabb mérföldkövet sikerült átlépnie a gyártónak, ezek a ventilátorok ugyanis már nem fix fordulatszámon szellőztetik át a beszerelt komponenseket, hanem percenkénti fordulatszámuk a házon belül uralkodó hőmérséklethez igazodik. A három méretben megvásárolható ventilátorok közül a 80 és a 92 milliméteres változat 0 és 32 Celsius fok között 500 ford./perc, míg a 120 milliméteres egység 400 ford./perc sebességgel forog. Azonban amint a hőmérséklet átlépi a 38 Celsius fokot, a két kisebb propeller 2000-es fordulatra kapcsol fel, a 120-as nagy testvér pedig a gyári maximumot jelentő 1200-as percenkénti fordulatra áll be. A gyártó szerint pillanatnyilag nincs ennél jobb módszer a házba szerelt ventilátorok hangjának lecsökkentésére.

 

arcticf12pro_tc_cable.jpg
 

 


Remélhetőleg hamarosan hazánkban is bárki megbizonyosodhat az Arctic F Pro TC ventilátorok izgalmasnak hangzó képességéről, a megjelenés dátumáról azonban sajnos egyelőre semmi biztosat nem tudni. Az ajánlott végfelhasználói árakkal viszont nem maradt adós a gyártó, a 80 mm-es változat körülbelül 1400 Ft-os, a 92 mm-es F9 Pro TC 1500 Ft-os, végül pedig a legnagyobb F12 Pro TC 1700 Ft-os árcédulát kaphat itthon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.