Hirdetés

Új porszívókat mutatott be a Samsung



|

Három új porszívóval próbálja megkönnyíteni a háziasszonyok mindennapjait a Samsung.

Hirdetés

„A kutatók már megfejtették a porcicák titkát. Valójában a lakásban található kosz javát nem is a cipőnkkel, ruházatunkkal hordjuk be, sokkal inkább egyszerűen csak beszáll a levegővel. Ez a szálló kosz azonban nem csak porból, a talajt képző földből, homokból áll össze, hanem nagy részben tartalmaz elhalt hámsejteket, sőt, a légszennyezésből származó parányi, akár mérgező részecskéket, például ólmot vagy arzént is. Ezek a cseppet sem barátságos anyagok felszippantva a tüdőnk mélyére juthatnak, könnyen megtapadhatnak a kisgyermekek kezén, akik aztán lenyelik azokat, és ezek az anyagok állnak össze a jól ismert porcicákká is. Ezért is kell kiemelt figyelmet fordítani a hatékony porszívózásra” – mondta el a bemutatón Tóth Tamás meteorológus.

Hirdetés

A Samsung három új porszívómodellel könnyíti meg számunkra a porcicák elleni küzdelmünket a jövőben. A VC21F50HUDU modell - az állatszőr legnagyobb ellenségeként - speciális természetes sörtével ellátott keféje és nagy szívóereje miatt a makacs szennyeződésektől segít megszabadítani szőnyegeinket, bútorainkat. Az alap szívófej mellett speciális állatszőr kefével rendelkezik, valamint a nehezen elérhető helyek megtisztítására is alkalmas mini turbó kefével lett felszerelve. A készüléket 3 az 1-ben tisztítófejjel látták el, így réstisztításra, porolásra és kárpittisztításra is kiválóan alkalmas.

A VC21F60WNAR típus extrém szívóereje miatt (530 watt) porszívó hatalmas szívóteljesítményével tűnik ki más modellek közül. Hatalmas szívóerejének köszönhetően még a család egészségére káros legapróbb szennyeződéseket is megbízhatóan felszedi, a takarítás így gyors és hatékony. A készülék ráadásul bútor védelemmel van ellátva, így nem okoz kárt a lakásban.

A dinamikus és könnyen irányítható VC20F70HNBN modell legnagyobb előnye pedig a könnyed mozgathatóság, így a Samsung mérnökei egy kivételesen stabil portartályos porszívót alkották meg. A Motion Sync Design révén ugyanis a porszívó teste a kerekektől függetlenül forog, s ezzel gyorsabb, pontosabb és stabilabb mozgást tesz lehetővé egy hirtelen fordulás során is. A nagyméretű üreges gumikerekek könnyedén és egyenletesen forognak akár szőnyegen, akár szalagparkettán vagy parkettán használják a készüléket. A Magyarországon kapható modell porérzékelő szenzorral van felszerelve, amely azonnal jelzi, ha koszos felületet talált. Ennek köszönhetően segít a szabad szemmel nem látható piszok eltávolításában is.

Mindhárom újdonság HEPA 13 szűrővel érkezik, amely 99,95 százalékban kiszűri a készülékből kiáramló levegőből az allergéneket és a poratkákat. 2013 októberétől pedig már kaphatóak hazánkban is, így karácsonyi kívánságlistánkra egyből fel is kerülhet a hozzánk legközelebb álló típust.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.