Hirdetés

Windows 10 fut az LG hűtőszekrényén



|

Részlegesen áttetsző, 29 hüvelykes érintőpanelt kapott a termék.

Hirdetés

Az első érintőkijelzővel felszerelt okos hűtőszekrényt még idén januárban mutatta be a Samsung, a termék nyilvánvalóan felkeltette az ősi riválisának tekinthető LG figyelmét. A berlini IFA-kiállításra már az utóbbi cég is érintőkijelzős hűtővel érkezett, a háztartási gép egyik ajtajába egy 29 hüvelykes, részlegesen átlátszó érintőpanel került.


Hirdetés


Ami igazán meglepővé teszi LG Smart Instaview Door-in-Door hűtőt, hogy míg a Samsung termékén az okoseszközökre szánt Tizen futott, addig a versenytárs megoldásán egy teljes értékű Windows 10 operációs rendszer működik. Gyakorlatilag egy beépítettek egy Intel Atom processzoros, 2 GB memóriával szerelt táblagépet a hűtőszekrénybe.



A vállalat munkatársai készítettek egy különleges alkalmazást a hűtőhöz, ennek segítségével a felhasználók többek közt jegyzetek hagyhatnak a kijelzőn, vagy visszaszámlálást indíthatnak. Ettől függetlenül egyetlen mozdulattal előcsalogatható a Windows 10 szokásos kezelőfelülete is, így az elvárható módon bármilyen windowsos alkalmazás futtatható a hűtőn, amivel képes megbirkózni a tabletes hardvere. Beépített hangszórók is vannak a hűtőben, így akár a konyha médiaközpontjaként is üzemelhet.


A tervek szerint az LG Smart Instaview Door-in-Door még idén piacra kerül, a várható áráról egyelőre nem adott tájékoztatást a gyártó.


(Forrás: The Verge)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.