Mutasd a telefonod, megmondják, meghalsz-e öt éven belül
Ijesztően pontos és egyszerű az algoritmus, amely képes lesz csak az alapján megmondani a hátborzongató eredményt, hogy mennyit sétál a tulajdonosa.
Ijesztően pontos és egyszerű az algoritmus, amely képes lesz csak az alapján megmondani a hátborzongató eredményt, hogy mennyit sétál a tulajdonosa.
Hivatalosan is kiderült, mit tud és mennyibe kerül a Xiaomi új okoskarkötője.
A bemutató előtt már gyári rendereken is megcsodálhatjuk a Xiaomi Mi Band 7-et.
Több jelentős változtatást is kapott a kínai cég újdonsága az elődhöz képest.
Elődjénél nagyobb kijelzővel és akár beépített GPS-szel érkezhet a kínai gyártó újdonsága.
Akár két hétig is működőképes egy feltöltést követően a Samsung új okoskarkötője.
20 százalékkal nőtt az okosóra-piac 2020 első negyedévében. A Huawei, a Garmin és természetesen az Apple kaszált a legtöbbet.
Nagyobb kijelzőt és mágneses töltőt hozott a slágerterméknek ígérkező Xiaomi Mi Band 5 okoskarkötő.
A Xiaomi végre elárulta, hogy mikor debütál a vadonatúj okoskarkötője.
Hivatalosan is bemutatkozott a Fitbit Charge 4, amely pontosan olyan, mint amilyennek a szivárgások leírták. Kár, hogy egyelőre nincs hová futni vele.
A karácsonyi szezonban versengenek kegyeinkért a cégek. A sok új termék között nézelődve hatalmas akciókba, előnyös csomagajánlatokba futhatsz bele, így többet kaphatsz pénzedért. Összegyűjtöttük a legjobb vételeket.
A sok pletyka igaznak bizonyult: 2,1 milliárd dollárt ad a Fitbitért a Google, jönnek a Google viselhető eszközei.
A fiatalok már csak a kütyüket forgatják a Biblia helyett? Ez tarthatatlan - gondolta a Szentszék, és akcióba lépett.
Állítólag hamarosan eladják a Fitbitet, és egyelőre úgy néz ki, hogy a Google kezébe kerülhet a szebb napokat megélt gyártó.
Az első nyolc nap alatt több mint 1 millió Mi Smart Band 4 okoskarkötőt adott el a Xiaomi.
Hivatalosan is bemutatkozott a Redmi K20 átcímkézett európai változata, a Xiaomi Mi 9T, amit a Mi Smart Band 4 okoskarkötő kísér.
Színes kijelzővel, NFC-vel és hangasszisztenssel debütált a Mi Band 4, amit a Smart Watch 2 és a Health Watch kísérnek.
Egy vezető neurológus szerint az alváskövetésre használt appok és technológiák valójában több kárt okozhatnak, mint hasznot.
Június 11-én debütál a Xiaomi Mi Band 4, amely a széria első színes kijelzős okoskarkötője lesz.
Hivatalosan is bemutatkozott, és mindössze 40 euróért előrendelhető a Samsung Galaxy Fit e okoskarkötő.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.