Hirdetés

10 millió dolláros versenyt indít a Google



|

Az Androidra várnak alkalmazásokat.

Hirdetés

Nem kellett sokáig várni az Android platform bejelentése után, máris beindult a Google fejlesztő-gőzhengere. A nyílt forráskódú elképzelések motorja mindig a közösség, így nem véletlen, hogy az óriáscég is első körben a széles tömegekhez fordult. Az Android Developer Challenge keretein belül 10 millió dollárt osztanak majd szét a legjobbnak ítélt Android-alkalmazások készítőinek.

 

 

A pénzt egyenlő arányban fogják szétosztani két kategóriában. Az első 2008 január 2. és március 3. között zajlik, a második pedig azután indul, hogy az első, Androidra alalpuló készülék elkészült 2008 második felében.

 

Az első megmérettetésben az 50 legígéretesebb munka fejlesztői 25 000 dollárt kapnak, ezek közül kerül majd ki az a 10-10 szerencsés, akik 275 000, illetve 100 000 dollárral lesznek gazdagabbak.

 

Az alkalmazásokra nem ad meg semmilyen szabályt a Google, csak javaslatot tesz a kategóriákra, melyekben érdemes elkezdeni a munkát. Ezekből pár jellemző darab:

 

  • közösségi hálók
  • médiamenedzsment (megosztás, módosítás)
  • kommunikáció, közös munka
  • játékok
  • hírek
  • hagyományos interfészek újratervezése

 

 

Szabad tehát az út: magyar fejlesztők előre!

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.