Hirdetés

12 év letöltendő szoftverkalózkodásért



|

Egy kínai férfi 100 millió dollár értékű tört szoftvert értékesített.

Hirdetés

Az USA Vám-és Határvédelmi Hivatalának (ICE) keddi tájékoztatása alapján lesz bőven ideje gondolkodni következő üzletén a 36 éves Li Xiangnak, ugyanis a férfi 12 évre szóló beutalót kapott egy amerikai fegyházba. A kínai úriember 100 millió dollár értékű tört szoftvert adott el, ám a kalózok haszonleső táborának nagyjától eltérően ipari alkalmazásokra specializálódott, a komplett kínálatát körülbelül 200 vállalat – többek közt a Microsoft, SAP, Rockwell Automation, Oracle – bő 2000 programja képezte.


A férfit amerikai ügynökök még 2011 júniusában tartóztatták le Északi-Mariana-szigeteken, amely az Egyesült Államok társállamaként lehetőséget biztosított az ICE számára a letartóztatására, majd az USA-ba való átszállítására. Xiangot az ügynökök azzal csalták a szigetcsoportra, hogy adjon át személyesen 20 gigabájtnyi anyagot egy amerikai vásárlónak. Letartóztatása után az úriember nem tagadta az ellene felhozott vádakat.


Az ICE tájékoztatása alapján Xiang kínálatában jó néhány embargó alatt álló szoftver is volt, többek közt légügyi szimulációval, elektronikával, energetikával, mérnöki tudományokkal, robbanóanyag-szimulációval, bányászattal és hírszerzéssel kapcsolatos alkalmazásokat is kínált az ügyfeleinek. Xiang elméletileg 400 ügyfélnek olyan 700 szoftvert adott el, ám nem tudni, hogy a vevőket sikerült-e beazonosítani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.