Hirdetés

2015-től eltörlik a roamingdíjakat Európában



|

Az EP megszavazta a roamingdíjak eltörlését és egyúttal megtiltotta az internetes szolgáltatóknak, hogy akadályozzák az ingyenes kommunikációs szolgáltatások használatát.

Hirdetés

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön a „behálózott kontinens” elnevezésű, az egységes távközlési piacról szóló bizottsági rendeletjavaslat részeként megszavazta a roamingdíjak 2015 karácsonyától esedékes eltörlését, a fogyasztói jogok kiterjesztését és egyes, a távközlési piac fejlődését elősegítő törvényeket – írja a Portfolio.hu.

„Döntésével az EU a polgárok mellett tette le a voksát. Felszámolni az akadályokat, könnyebbé tenni az emberek életét és csökkenteni költségeiket – voltaképpen ez az Unió legfontosabb hivatása” – hangsúlyozta a döntés kapcsán kiadott közlemény szerint Neelie Kroes, az Európai Bizottság (EB) alelnöke. „2010-ben ígéretet tettem rá, hogy 2015 végéig felszámolom a roamingdíjakat - most egyetlen lépésre vagyunk ezen ígéret megvalósulásától” - tette hozzá.

Hirdetés

Következő lépésként az EU tagállamai tanulmányozzák a rendeletet; az EB illetékesei azt remélik, hogy az év végére elfogadtathatják az új szabályozás szövegét.

A távközlési jogszabálycsomag legújabb változata azt is kiköti, hogy az internet-szolgáltatók gazdasági vagy egyéb okokból nem akadályozhatnak vagy lassíthatnak szolgáltatásokat. Ezeknek a cégeknek a „netsemlegesség” elvét kell követniük: az interneten zajló forgalmat a feladótól, a címzettől, az adattípustól, a tartalomtól, a résztvevő készülékektől, a szolgáltatástól és az alkalmazástól függetlenül minden megkülönböztetés és beleavatkozás nélkül kell kezelniük.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az olyan, számukra jelentős piaci konkurenciát jelentő szolgáltatások elérését sem korlátozhatják, mint például az ingyenes telefonálást és üzenetküldést nyújtó alkalmazások.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.