Hirdetés

38 milliárd dollárt költ jövőre az Alibaba



|

Mindezt befektetések és felvásárlások formájában költi el az óriás.

Hirdetés

Az Alibaba a BNP Paribas SA elemzői becslése szerint 2016-ban 38 milliárd dollárnyi pénzt költ majd el különböző befektetésekre és felvásárlásokra. 

Hirdetés

Ez nem kevés pénz, főleg, ha azt nézzük, hogy idén "csak" 15 milliárdot fordítottak ilyen célokra. 

Ezzel az Alibaba a másik kínai óriás, a Tencent magasságába emelkedik: a rivális 35 milliárd dollárt költ jövőre, míg a Baidu 15 milliárdot. 

Az idei évben a nagy hármas főleg az O2O jellegű (online-to-offline) szolgáltatásokra költött sokat. Ilyenek például azok, amelyek okostelefonos rendelésekre szállítanak ételt vagy utast. Ebbe a területbe csak idén 30 milliárd dollárt fektetett a három vállalat. 

Mindezen túl nagy összegeket költenek az online játékokra is, ugyanis az okostelefonok emelkedő népszerűsége nagy reklámbevételeket is jelent. 

A BNP arra figyelmeztet, hogy az Alibaba és a Baidu is lassulást tapasztalhat jövőre a növekedésében, ugyanis az online kereskedelem lassan felnőttkorba lép Kínában. Egyes szakértők szerint a mobilos őrület mértéke is csökken majd, bár erről megoszlanak a vélemények. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.