Hirdetés

5 év Javaért 40 millió dollárt adott volna a Google



|

Az Oracle továbbra is minél többet szeretne kipréselni az óriásból a Java miatt.

Hirdetés

Maga Eric Schmidt árulta el a bíróságon a Google és az Oracle peres ügye kapcsán, hogy a Google kész volt 30-40 millió dollárt fizetni korábban a Sun Microsystemsnek azért, hogy 5 évig licenceljék a Java technológiát az Androidhoz. 

Hirdetés

A megbeszélések végül zsákutcába jutottak, és a Sun nem kapott semmit. 2009-ben az Oracle megvette a Sunt, és több pert is indított a Google ellen, 2010-től kezdődően. 

A vita továbbra is tart. Mint kiderült, az eredeti üzlet értelmében egy Java logó lett volna az Androidban, és nagyobb részben épült volna be a rendszerbe. A Sun korábbi ügyvezetője, Jonathan Schwartz szerint a Google nem akart más cégre hagyatkozni az alaptechnológiájában. 

Az Oracle szerint a Google-nek fizetnie kell a jogért, hogy használhatta a Java API egyes elemeit az Androidban. 

Az ügy azért is fontos, mert ha az Oracle nyeri a csatát, akkor az API-k jogvédettnek tekinthetőek - onnantól kezdve pedig változik, hogyan lehet egy szoftvert megírni és licencelni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.