Hirdetés

A fiatalok segítségével fejlesztik az Office-t



|

Hirdetés


A 19-24 év közötti fiatalok programjában csoportos foglalkozások és úgynevezett "ötletrohamok" szerepelnek a redmondi cégközpontban, de felkeresnek egy helyi általános iskolát is. A hét végén a diákok ismertetik a cég vezetőivel, így Jeff Raikesszel is, aki az irodai és üzleti szolgáltatások csoport alelnökeként az Office termékekért is felelős, hogy mire jutottak. Azzal, hogy megkérdezi az egyetemistáktól, milyen szerepet játszik a technológia a munkahelyeken és országuk életében ma és majdan a jövőben, a Microsoft úgy véli, jobban elő tudja készíteni az Office 2010-re és 2014-re esedékes új verzióit, amikor már ezek a fiatalok is dolgozók lesznek, mondta Dan Rasmus, a szoftveróriás „információs munka jövőképért” felelős igazgatója.

„Meg akarjuk ismerni, hogy gondolkodnak az információról, a technológia felhasználásáról és a technológiáról általában”, magyarázta Rasmus. Hogy miként kezelik az információkat. A vállalatoknál - mi idősebb emberek - információs fáradtságról beszélünk. Ilyen szerintem a jövőben nem lesz, az új nemzedék hozzáállása az lesz, hogy ’nyisd meg azt a slagot, aztán hadd jöjjön'.”




A Microsoft a mai egyetemistákat „internetes nemzedéknek” nevezi, mert ők nem ismerték, milyen volt a világ a világháló, az e-mail és számítógépek nélkül. Ma a cégeknek meg kell indokolniuk dolgozóiknak, miért és hogy kell használni az új technológiát, a jövő nemzedék számára természetes lesz, hogy egyre újabb technológiával dolgozik, véli Rasmus.

A vendégek Argentínából, Ausztráliából, Kanadából, Indiából, Olaszországból, Japánból, Kenyából, Új-Zélandról, Norvégiából, Szlovéniából, Dél-Afrikából, Törökországból, Angliából és az USA-ból érkeznek, akiket a torontói Taking IT Global ifjúsági szervezet segítségével válogattak ki.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.