A Google elnöke szerint semmirevalók a politikusaink

|

Schimdt szerint a politikusok semmiért nem felelnek, mégsem tudnak semmin változtatni.

Hirdetés

Meglehetősen kritikusan beszélt a világ politikusairól Eric Schmidt, a Google elnöke. A Guardiannek adott interjújában Schmidt komoly kritikát fogalmazott meg a világ vezetőivel kapcsolatban, és nem kímélte Európát, valamint Amerikát sem. A Google vezére azt mondja, a politikusok csak beszélnek a problémákról, megoldani nem szándékoznak azokat. 

Hirdetés

Szerinte a jelenleg kialakított rendszer nem képes felelőssé tenni a politikusainkat, ugyanakkor nehézzé tette azt is, hogy bármi érdemi változást eszközöljenek. 

"Jobbat érdemlünk ettől a politikai vezetéstől. Azt szeretném, ha a vezetők elmondanák, hogy mit fognak csinálni, majd hozzátennék, hogy a módosításaik hátrányosan érintik ezeket a csoportokat, és pozitívan azokat. Mivel demokráciában vagyunk, mindezért végül felelősséget is kellene, hogy vállaljanak. Ezt teszik egyébként a cégek ügyvezetői, akik minden negyedévben elveszthetik az állásukat." - fogalmazott. 

 

Hirdetés

 

Schmidt véleménye szerint a japán politikai rendszer megkeményedett, és még Shinzo Abe próbálkozásai ellenére is képtelen megreformálni az ország gazdaságpolitikáját. A Google első embere azt mondja, Amerika és Európa ugyancsak attól szenved, hogy nincsen hatékony vezetése. 

"Az amerikai rendszerben hagyományosan az egyetlen dolog, amit tenni lehet az első 18 hónapban, az az elnöklés. Ennek az oka, hogy a rendszer annyira kemény, és a lobbi annyira erős a szektorban." - mondta Schmidt, majd Európával folytatta. 

Hirdetés

"Úgy tűnik, Európa örökre elfogadta, hogy a régióban 12 százalékos a munkanélküliségi arány, mindez pedig borzasztó. Emberek teljes generációja veszíti el a munkáját. Hol van a vezetés? És hol van a vezetés, amikor kezelni kellene a klímaváltozást?" 

 

 

Hirdetés

Effajta megjegyzések tükrében mindenképp felvetődnek az olyan kérdések, hogy vajon mennyire ásta bele magát a politikába Erich Schmidt, és mit tervez a jövőben? 

A múltban - és a jelenben is - nyílt támogatója volt Barack Obamának, és jelentős összeggel segítette az újraválasztási kampányát is. A Google 2012-ben 715 000 dollárral segítette a republikánusokat, illetve 2,1 milliót adományozott a demokratáknak. 2012 végén a jelentések szerint Schmidt visszautasította Obama ajánlatát, amelyben arra kérte, legyen a kincstári vagyonért felelős minisztere. 

A mostanában kiadott, Jared Cohennel közös könyvében - The New Digital Age - Schmidt arról értekezik, hogyan kell felkészülniük a kormányoknak az esetleges mesterséges intelligenciák térhódítására, amelyek technológiájuk miatt a középosztály tagjainak munkavállalását fenyegetik. 

 

 

A Google első embere szerint az egész világgal baj van: "Szeretnék módot találni arra, hogy visszahozzunk egy erősebb vezetési rendszert, amely tiszteletteljes és felelősségteljes, mégis képes megoldani a felmerülő problémákat ahelyett, hogy csak beszélne róluk. Jelenleg nincs olyan vezetés, amely képes lenne a társadalmunkat előre vinni, és gondot jelez az is, hogy politikailag olyan nehéz változtatni." 

Hirdetés

Mindezek után a Guardian rákérdezett, hogy Schmidt maga érdekelt-e a politikai karrierben - a válasz egyértelmű nem volt. Ennek ellenére a Google a maga módján megváltoztatja a világot: 

"Különbségeket teremtünk, elérünk dolgokat, ezért az emberek pedig támadni fognak minket, többek között azért, mert sokan félnek a változástól. A mi feladatunk, hogy feltaláljunk dolgokat, hogy irányítsuk az innovációt - ennek pedig mindig is lesznek vesztesei. Addig azonban, míg a felhasználók oldalán állunk, addig, amíg az emberiséget segítjük, tulajdonképpen mind nyerünk." 

A közvélemény kissé felháborodott Schmidt mondatain, elég csak az eredeti anyag hozzászólásait megnézni. A hozzászólók szerint elfelejtette megemlíteni, hogy a lobbik hátterében általában hatalmas cégek állnak, amelyek adóparadicsomokban csalják el a befizetendő adót, gazdagabbak mint valaha, és hatalmas fizetéseket osztanak a vezetőiknek. 

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.