Hirdetés

A Google titkos receptje



|

Hirdetés

Elmondása szerint az erőforrások 70 százalékát az internetes keresési és hirdetési szolgáltatásokra koncentrálják, 20 százalék jut az olyan területekre, mint az asztali keresők vagy a Google News, a fennmaradó részt pedig a kereséssel nem összefüggő projektek - például Orkut, Picasa - fejlesztésére fordítják.




Schmidt szerint a Google egyik fontos célja a nemzetközi terjeszkedés mellett új hirdetői körök megnyerése. A cég üzleti modellje elsősorban a középvállalatok számára kedvező. "Még nincsenek meg a megfelelő termékeink és szolgáltatásaink ahhoz, hogy a legnagyobb és legkisebb hirdetőket megfelelően ki tudjuk szolgálni" -- mondta Schmidt.
Az egzik alapító, Szergej Brin szerint a jövőben a hirdetők nagyobb szabadságot kapnak abban a tekintetben, hogy üzenetük hol és milyen módon jelenjen meg.

Természetesen a fentiek nem jelentik azt, hogy a legnagyobb vállalatok teljesen távol maradnának a Google-tól. A tavalyi a negyedik negyedévben a cégnek összesen 227 olyan hirdetője volt, amely rajta van a Fortune 1000 listán, míg egy évvel korábban a számuk még csak 156 volt. A Fortune 1000 rangsorban az Egyesült Államok legnagyobb vállalatai találhatók.



A vezetők elmondták, hogy a lehetőségekhez képest gyorsan bővítik a dolgozói létszámot, azonban a cég szigorú követelményein sok jelentkező elbukik. A Google-t ismerők szerint igazán nehéz bekerülni a céghez, a sikeres pályázónak nem ritkán akár hat állásinterjún is át kell esnie, és teszteken kell bizonyítania rátermettségét.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.