Hirdetés

A Kodak leáll a hagyományos fényképezőgépekkel



|

Hirdetés

Mivel az elemzők szerint ebben az évben a digitális kamerák eladása megelőzi a filmes kamerák forgalmát, a Kodak is lépést kíván tartani az új trenddel. Ám a világ legnagyobb hagyományos kameragyártója továbbra is kínál „egyszer használatos” gépeket nyugaton, és fokozza a hagyományos gépek -és a filmek - gyártását a fejlődő országok piaca számára. Hiszen számításaik szerint csak Kínában 60 millió potenciális vásárló van, akiknek megvan az anyagi háttere, de még életében nem volt fényképezőgépe. 2003 végén a cég már bejelentette, hogy leáll a diavetítők gyártásával, de a színes diafilmek gyártását továbbra is folytatják.




Világtendencia, hogy a kamera hardverből származó nyereség szerény, sőt sok gyártó veszteséges. E cégek haszonhoz a nagy nyereséget kínáló kiegészítő termékekből, filmekből és fotópapírból látnak. Filmből a Kodak tisztes bevételhez jut, hiszen átlagban évente 120 millió tekercset ad el. Az InfoTrends csoport becslése szerint a filmes kamerák forgalma az idén a tavalyi 48 millióról 36 millióra esik vissza, miközben a digitális kameráké a tavalyi 41 millióról 53 millióra nő.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.