Hirdetés

A Longhorn első hivatalos bemutatkozása



|

Hirdetés

A Windows 95 megjelenése óta a Longhorn lesz az évtized legnagyobb dobása – mondta Bill Gates nyitóbeszédében. A Longhornnal együtt a Microsoft bevezet egy új tárolási rendszert is, amit egyszerűen csak szinkronizált WinFS-nek, azaz Windows Future Storage-nek neveztek el. Bill Gates elmondása szerint ez az egyesített tárolási rendszer az ő „Szent Grálja”, „már legalább egy évtizede beszélek róla és tessék most végre itt van” – tette hozzá beszédében.




A cég állítása szerint a Longhorn alapját képező Avalon motorral együttműködve, a WinFS könnyebbé és gyorsabbá teszi a felhasználóknak a különféle állományok keresését és rendszerezését. A könyvtárakat és mappákat lecserélik XML metaadatokra, így a felhasználó jóval könnyebben találhatja meg egy adott projekthez vagy topikhoz tartozó dokumentumokat, vagy pl. egy adott személlyel folytatott beszélgetéseiről készült állományait. Szintén az újítások közé tartozik az alkalmazások információ kezelési módszere, amellyel már több féle alkalmazás is hozzáférhet a másik adataihoz. Példaként az e-mail címjegyzéket említette, amelyhez már más programok is hozzáférhetnek, nem csak az e-mail kliensek. Más egyéb újítások a hardver alapú biztonságtechnológiát célozzák meg, ilyen pl. az NGSCB (Next-Generation Secure Computing Base) és az Indigo, ami egy web-es biztonságtechnológia.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.