Hirdetés

A magyar állam is kémkedik a neten?



|

Egyértelműen erre utalnak a Wikileaks legújabb dokumentumai.

Hirdetés

A nyár eleje óta tartó NSA-botrány eddig főként az amerikai és brit kormányokat hozta kellemetlen helyzetbe, ám a Wikileaks szeptember 5-én közölt friss dokumentumai alapján itthon is jó ideje javában mehet az internetes forgalom állami megfigyelése.

Hirdetés


A nemzetközi megfigyelőipar leleplezésére elindított „Spy Files” projekt harmadik körében nyilvánosságra hozott állományok közt akadt néhány hazai vonatkozású csemege: egyrészt feltűnt a hazai fejlesztésű Bongo megfigyelőrendszer egy nem túlságosan sokat mondó brosúrája (a fejlesztője a Neti Kft., amely a Puskás Tivadar Közalapítvány leánycége), másrészt pedig az állam meglicencelhette a nemzetközileg is „elismert” Finfisher kémszoftvert. Ez nem túlságosan meglepő annak fényében, hogy az utóbbi hónapokban közismert volt egy aktív magyarországi vezérlőszerver megléte.


Sajnos a brit-német Gamma International által fejlesztett utóbbi szoftverről továbbra sem tudni sok konkrétumot: állítólag egy multiplatform, kliens- és szerveroldalon is kiterjedt megfigyelési lehetőségekkel rendelkező, kiválóan rejtőzködő, minden szempontból teljes értékű megoldásról van szó. A téma iránt érdeklődők az átlátszó.hu portálon tájékozódhatnak bővebben.



(A kép forrása: Antonio Zugaldia / Flickr)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.