Hirdetés

A Microsoft 10 évre bővíti terméktámogatását



|

Hirdetés

A bejelentést, melyre Andy Lees alelnök előadása közben került sor, nagy tapssal fogadta a hallgatóság. A Microsoft jelenleg öt éves mainstream támogatást kínál, valamint két éves kiterjesztett támogatást. Az új politika minimum öt éves támogatást biztosít a termék piacra kerülésétől, ami további két évvel bővül a termék új verziójának megjelenése után. A kiterjesztett támogatás öt évre szól, illetve két évre a termék második nagy frissítése után. „Mindez arra szolgál, hogy a felhasználónak mindig legyen minimum két éve, hogy áttérjen az új verzióra”, magyarázta Peter Houston, a Microsoft illetékes igazgatója. „Ügyfeleink tehát előre tudják, meddig kapnak támogatást, még akkor is, ha nem tudják, mikorra várható az új verzió.”

Például jövő év elejére várható a SQL Server 2005, míg a jelenlegi rendszerben az előző, SQL Server 2000 verzió mainstream támogatása 2005. december 31-én lejárna, tehát a felhasználónak csak hónapjai vannak az áttérésre. Ugyanez lett volna a helyzet a Windows XP-vel, melynek 2006 december 31-én jár le a támogatása, néhány hónappal a Lonhorn piacra kerülése után.

A támogatási politika csak az üzleti termékekre vonatkozik, a fogyasztói, hardver és multimédia termékekre nem. További részletek a www.microsoft.com/lifecycle címen találhatók.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.