Hirdetés

A Microsoft beszólt a Google-nek



|

A Microsoft szerint a Google visszaél a szabadalmaival.

Hirdetés

Egy amerikai bíró úgy találta, hogy a Google és a hozzá tartozó Motorola Mobility nem cselekedtek jóhiszeműen, amikor a szabadalmaik után követeltek bevételt a Microsofttól például videotömörítési és Wi-Fi-s technológiákért, amiket a redmondiak többek között az Xboxnál használtak fel. A bíróság szerint túlzó összegeket szabott meg a Google, ezért 14,5 millió dollárt köteles fizetni a Microsoftnak. 

Hirdetés

Ez az összeg csak a fele annak, amit a Microsoft remélt a jogi csatában, de még így is elégedettek. Ennek jeléül a Microsoft oda is szúrt a Google-nek azzal a kijelentéssel, hogy fejezzék be a szabadalmakkal való visszaélést. A Motorola Mobility persze fellebbez az ügyben. 

Érdekesség, hogy a két fél vitája tulajdonképpen a Google nélkül kezdődött: a Microsoft először 2010-ben perelte be a Motorolát. Azóta már többször találkoztak a bíróságon, legutóbb például olyan döntés született, hogy a Motorola által elvárt több milliárd dollár helyett csak 1,8 milliót köteles kifizetni a Microsoft. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.