Hirdetés

A Microsoft egyszerűsíti licencprogramját



|

Hirdetés

A változások arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék, és vonzóbbá tegyék a szoftvercégek számára a protokollok licencelését, melyek segítségével szerverszoftvereik jobban működnek a Windows alatt. Jelenleg a változások egyeztetése folyik az igazságügyi minisztérium és a felperes államok képviselőivel, de hamarosan közzéteszik őket a cég kommunikációs protokoll programjának (MCCP) webhelyén.

A javasolt változások között szerepel a licencmegállapodások terjedelmének felére kurtítása, és a 14 szerverszoftverből 6-nak az átalánydíjas modellre történő áthelyezése. Ezen kívül, kb. 20, az általános hálózati kapcsolódással kapcsolatos protokollért nem kérnek pénzt. A Microsoft a jövőben nem kívánja vizsgálni a licencelő felhasználóit, mint ahogy egyértelműen rögzítik azt is, hogy a licencelő másokkal jogdíj fizetése nélkül megoszthatja eredményeit.

A Microsoft már a hét elején jelezte, módosít licencprogramján, így a pénteken ismertetett változások nem keltettek meglepetést. A jelek szerint a korábbi MCPP nem hozta meg a várt eredményt, bevezetése óta mindössze 11 céggel tudott a Microsoft megállapodni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.