Hirdetés

A Microsoft kihúzza a Bluetooth fogát



|

Hirdetés

A Microsoft, aki egyébként az egyik vezetője a Bluetooth szabványt fejlesztő csoportnak, nem fogja a Bluetooth támogatást belevenni a Windows következő verziójába. Ezen támogatás hiánya valószínűleg nem végzetes, de jelentősen lassítja majd a "kékfog" fejlődésének egykor gyors ütemét. A szoftveróriás driverei és egyéb programjai nélkül a technológia adoptálása kissé nehezebbé válik. És hogy mi a probléma? A dolog elsöprő ereje sosem tudott igazán megnyilvánulni. A vállalat képviselőjének szavaival élve: "Nem létezik hozzá elég jó hardware, és nem léteznek igazán jó programok sem. A Bluetooth Windows XP-be történő belevételével nem tudnánk vásárlóink számára azt az élményt nyújtani, amit szeretnénk." Azt is bejelentették, hogy ha megfelelő eszközök és programok kerülnének ki, amik támogatják a szabványt, akkor 2001 első felétől kezdve adnának ki a technológiát támogató szoftvereket. Chris LeTocq elemző szerint: "Ha másra nem is, de arra jó a Microsoftnak ez a lépése, hogy a Kékfog híveit termékeik kiadására ösztönözze."

A vezeték nélküli hálózatokra kínálkozó egyéb alternatívák, amilyen például a 802.11b is, szintén fölkeltették a szakma érdeklődését. Mindkét technológia lehetővé teszi használójának, hogy vezeték nélkül tudjon kapcsolódni a hagyományos hálózatokhoz, bár a 802.11b szerkezete és felépítése ettől sokkal többet is nyújthat. A NEC például, de más notebook gyártók is, késő tavasszal kiadják a 802.11b támogatással gyártott gépeiket. A Microsoft bejelentette, hogy a Windows XP-ben a 802.11x-et fogja támogatni.

Egyes szakmai bennfenteseknek meglepetést okozott a technológia visszatartása. Furcsállják, hogy olyan támogatottság mellett, amivel a Bluetooth bír kimarad az új Windows-ból, nyilatkozta egyikük. Hozzátette még, hogy a technológia összes támogatója egyetértene abban, hogy túl korai lenne még bármit is elvárni. Sokkal valószínűbb, hogy az év végére jelennek meg az azt támogató eszközök.

A fönt idézett LeTocq véleménye szerint a Microsoft viszonylag könnyen tudja majd a szabvány támogatását utólag hozzáadni termékeihez.

Habár a "Kékfog" és a 802.11b sok tekintetben kiegészítik egymást, mégis vetélytársaik is, mert a felhasználók nagyjából ugyanarra célra fogják őket használni.

És végül: az elnevezés egy 10. Századbeli viking királytól származik (Harald Bluetooth), aki az északi népeket közös vallás zászlója alatt egyesítette.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.