Hirdetés

A Microsofttól retteg a Google és a Samsung



|

Nagyon fél a Google és a Samsung a Microsoft és a Nokia együttes szabadalmaitól.

Hirdetés

A Google és a Samsung a kínai kereskedelmi minisztériumhoz fordultak, miután nagyon megijedtek attól, hogy a Microsoft 7,5 milliárd dollárért hamarosan végleg bekebelezi a Nokiát. A Bloomberg értesülései szerint a két vállalat amiatt aggódik, hogy a felvásárlás a szabadalmi piacon túl nagy erőfölényt ad a Microsoftnak, ugyanis a Nokia meglehetősen sok szabadalommal rendelkezik. A redmondiak emiatt szorult helyzetbe hozhatnák az ellenfeleiket. 

Hirdetés

Bár a Microsoft technikailag nem veszi át a finnek szabadalmait (azok a Nokia kezében maradnak), a Google és a Samsung mégis úgy hiszi, hogy a redmondi óriásnak túl nagy szava lesz a folyamatban, és így lehetősége ahhoz, hogy a versenytársakat a különböző licencdíjakkal hátrányos helyzetbe hozzák. 

Tavaly az EU-hoz is hasonló panaszokkal fordult több cég is: akkor az Unió engedélyezte az üzletet, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordít a Nokiára és annak szabadalmaira. Míg a szabványos és szükségszerű szabadalmi eljárásokat a cégeknek ésszerű keretek között kell bárki számára hozzáférhetővé tenni, addig a különlegesebbekért bármekkora díjat kérhetnek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.