Hirdetés

A Sobig volt a legfertőzőbb vírus 2003-ban



|

Hirdetés

Az angol cég szerdán tette közzé idei vírus toplistáját, amelyet magasan a Sobig-F variáns vezet, mivel az összes vírussal kapcsolatos jelentés közel 20 százaléka erről a vírusról érkezett a céghez 2003-ban. A második a Blaster volt, amely a jelentések 15 százalékát adta. A lista harmadik helyén egy Blaster származék a Nachi (vagy Welchia) áll, amit a Gibe és a Dumaru követ. A Sobig azért kerülhetett az élre, mert az e-mail vírus masszív e-mail forgalmat generált, és minden egyes levelet érzékeltek az antivírus szoftverek, amelyek napi több százezer fertőzött levélről adtak jelentést naponta. A Blaster viszont féreg, tehát ha a felhasználó installálta a Microsoft javítóprogramját, nem fertőződött meg, míg a Sobig forgalom létezett, függetlenül attól, hogy a felhasználók installálták-e a javítóprogramot, vagy az antivírus szoftver adott frissítését.

Fontos vírusok nem jutottak a tízes listára, így a januárban felbukkanó Slammer sem, amely a Microsoft SQL Serverét vette célba - itt ugyanis a fertőzések száma gyorsan visszaesett, hogy a szoftvert kijavították. A Sophos jelentése hangsúlyozza, hogy a tízes toplistán szereplő összes vírus a Windowst támadta, és előrejelzése szerint ez a trend folytatódni fog 2004-ben is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.