Hirdetés

A Symantec kijavította az aktiválási problémát



|

Hirdetés

A probléma októberben került felszínre, amikor kiderült, hogy néhány felhasználónak minden egyes alkalommal aktiválnia kellett a szoftvert, ahányszor csak bekapcsolta a gépét, mert a szoftver valami miatt nem ismerte fel a gép konfigurációját. Del Smith, a cég vezető termékmenedzsere most közölte, hogy a hiba ki lett javítva mind a Norton AntiVirus, mind a Norton SystemWorks, az Internet Securty, az AntiSpam, a Password Manager és a Personal Firewall 2004-es verziója esetében.

Smith elmondta, hogy a hiba csupán a felhasználók nem egészen 1 százalékát érintette. Azoknak azonban annál nagyobb kellemetlenséget okozott a konfiguráció azonosító alfanumerikus kódjának hibája, ugyanis a szoftverek úgy vannak programozva, hogy bizonyos számú aktiválás után nem indulnak el - mert a program a többszöri aktiválás mögött kalóz telepítést gyanít -, és a felhasználónak telefonon kell segítséget kérnie a cégtől. A Symantec most először épített kalózkodás elleni elemet szoftvereibe, miután becsléseik szerint évente átlag 3.6 millió példányban hamisítják termékeiket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.