Hirdetés

A téli olimpia helyszínén tartóztatták le a Pussy Riot tagjait



|

Nagyezsda Tolokonyikovát és Marija Aljohinát állítólag egy lopás miatt akarták kihallgatni.

Hirdetés

Újra letartóztatták a Pussy Riot két tagját. Nagyezsda Tolokonyikova és Marija Aljohina nemrég szabadult a börtönből; most az idei téli olimpia helyszínén, Szocsiban kapcsolták le őket az orosz hatóságok. Szemjon Szimonov emberi jogi aktivista az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a rendőrség több társukat is őrizetbe vette.

Tolokonyikova kedden a Twitteren számolt be az eseményekről. Mint írta, Aljohinát néhány órára már február 16-án és 17-én is előállították a rendőrök. A lányok azt tervezték, hogy elénekelnek egy Putin will teach you to love the motherland című tiltakozó dalt, de még nem álltak neki a szervezésnek, amikor letartóztatták őket, miközben békésen sétálgattak Szocsiban. Tolokonyikova később egy fotót is közzétett a mikroblog-szolgáltatón, amelyet akkor készített, amikor társát bezsuppolták a rabomobilba. Szimonov szerint kedden összesen tíz embert vittek be a rendőrök, köztük őt magát is.

Hirdetés

A helyi rendőrség az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy az aktivistákat egy lopással kapcsolatban akarják kihallgatni, amely állítólag abban a hotelben történt, ahol megszálltak. „Nagyezsda Tolokonyikova és Marija Aljohina mellett a hotel valamennyi vendégét kihallgatjuk” – jelentette ki az illetékes tiszt.

A Pussy Riot tagjai a Twitteren azzal vádolták meg a rendőröket, hogy kékre-zöldre verték őket kihallgatás közben. Tolokonyikova azt állítja, hogy a nyomozók „arccal előre a parkettára lökték”, Aljohinát pedig egyszerűen felvonszolták a lépcsőn. Persze, miután megérkeztek az ügyvédeik, már „gyengédebben” bántak velük.

A két zenész-aktivistát 2012-ben egy moszkvai katedrálisban tartott, Vlagyimir Putyin orosz elnök politikája ellen tiltakozó akciójukat követően két éves börtönbüntetésre ítélték. 2013 decemberében elnöki kegyelemmel szabadultak – Mihail Hodorovszszkijjal, a Jukosz olajipari vállalat volt főrészvényesével, Putyin nagy ellenlábasával egyetemben, aki 2003 óta ült börtönben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.