Hirdetés

A vállalatok 90%-át érte hacker támadás a múlt évben



|

Az elmúlt hetekben szinte naponta lehetett hallani az újabb és újabb hacker akciókról, de a téma nem csak most okoz problémát.

Hirdetés

 

 

A LulzSec csoport tevékenykedése kapcsán a különböző szerverek ellen intézett támadások igencsak reflektorfénybe kerültek, pedig a jelenség nem újdonság, amit az alábbi felmérés eredménye is igazolt.

A Ponemon Institute és a Juniper Networks által végzett kutatás alapján,  538 amerikai vállalat részvételével az derült ki, hogy a cégek kilencven százalékát érte a tavalyi évben hacker támadás, és közülük 59 százalékot egynél többször. A leggyakoribb az összes válaszadók 32 százalékában a 2-3 alkalom volt, de 9 százalékukat ötnél is többször érte támadás.  A felmérés alapján az derült ki, hogy ezek az illetéktelen behatolások átlagosan legalább félmillió dolláros kárt okoznak, figyelembe véve az olyan következményeket is, melyek a bizalom visszaállításával kapcsolatosak. A cégek a legnagyobb kárt az információk eltulajdonításától és az ebből következő bevételkieséstől szenvedték el, de negyven százalékuknak azóta sincs fogalmuk sem, hogy a támadás honnan érte őket. 

 

 

A megkérdezettek 43 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt 12 hónap alatt a támadások számának egyértelmű növekedése tapasztalható, ami alapján nem meglepő, hogy a válaszadók 77 százaléka nem bízik a vállalat IT-infrastruktúrájában.  Azt is érdemes megemlíteni, hogy mindössze 11 százalék érzi úgy, hogy tisztában van a biztonsági résekkel,  és szinte mindegyikük úgy gondolja, hogy az illetéktelen behatolók legkönnyebben a dolgozók által használt mobil eszközökön és laptopokon tudnak a legkönnyebben belépni a rendszerbe, és így okozzák a károkat. 

A felmérésnek tehát egyértelmű következtetése, hogy a vállalatok nincsenek megfelelően felkészülve az ellenük irányuló támadások elhárítására, és az információk biztonságban tartására. Éppen ezért ideje lenne sokkal felkészültebb, biztonságosabb IT-hálózatokat létrehozni, melyek nem törhetőek fel egyszerű módszerekkel. 

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.