Hirdetés

Acrobat 7 Professional



|

Hirdetés

A PDF formátum és az Adobe Acrobat Professional - amelynek év elején megjelent a 7-es verziója - program együtt olyan sok lehetőséget kínál, hogy valamennyit szinte lehetetlenség kihasználni. Már csak azért is, mert a program igazából három nagy felhasználói csoportot céloz meg: az irodai alkalmazások felhasználóit, a kiadványszerkesztéssel és nyomdai előkészítéssel foglalkozókat, valamint a műszaki rajzokat készítőket.


Érdekes, hogy amíg az OpenOffice.org vagy – az Adobe egyik legnagyobb konkurensének, a Corelnek – a WordPerfect Office programjai minden kiegészítő nélkül képesek PDF-állományokat létrehozni, addig a Microsoft Office család bizony híján van ennek a képességnek. Ám az Acrobat Professional vagy valamelyik „kistestvérének” (Elements, Standard) telepítésével már a Wordből és társaiból is készíthetünk PDF-dokumentumokat, akár egyetlen kattintással – ez azonban már verziók sora és hosszú évek óta így van. Újdonság viszont, hogy az Acrobat 7 Standard és Professional segítségével már nemcsak Wordből, Excelből, PowerPointból és Outlookból, hanem a Publisherből vagy akár az Accessből is megtehetjük ugyanezt. (Sőt, a Professional révén még a Projectből is.) A 7-es verzió egyik érdekes újítása, hogy az Outlookból immár nemcsak egy-egy levelet alakíthatunk át PDF-fé, hanem akár teljes mappákat is. Ráadásul, kiaknázva az Acrobat 7 másik nagyon hasznos és régóta várt újdonságát, a levelek csatolásait is tárolja. Ugyanis mostantól kezdve a PDF-dokumentumokhoz tetszőleges állományokat csatolhatunk.

A PDF és az Acrobat irodai felhasználásának egyik legfontosabb területe, hogy a dokumentumokhoz sokféle módon fűzhetjük hozzá megjegyzéseinket. A korrektúrázáshoz és véleményezéshez használható eszközök száma –- ahogyan azt már verzióról verzióra megszokhattuk - ismét nőtt, többek között számos új pecséttel lettünk gazdagabbak. Ám e területen az Adobe nagyon meglepő lépést tett: az új Acrobattal létrehozhatunk olyan dokumentumokat, amelyeket más felhasználók akár az Adobe Readerrel is elláthatnak megjegyzéseikkel! Márpedig ez azt jelenti, hogy mindazok, akik eddig csak arra használták az Acrobatot, hogy mások által készített PDF-eket nézzenek át, és azokhoz hozzáfűzzék saját véleményüket, ezentúl már nem kényszerülnek arra, hogy – nem kevés pénzért - megvásárolják az Acrobat 7-est, hiszen elegendő telepíteniük az ingyenes Adobe Readert.

Úgy tűnik, az Adobe komoly kihívásnak tekintette a Microsoft Office 2003 rendszer részeként megjelent InfoPath-t. A San José-i cég ugyanis – érthető módon - azt szeretné, ha minél több területen az ő elgondolása lenne az elfogadott, az elterjedt. Márpedig a PDF formátum már hosszú évek óta lehetőséget kínál elektronikus kérdőívek készítésére és (elő)feldolgozására. Ezzel a lehetőséggel azonban ez idáig viszonylag kevesen éltek - jelentős mértékben amiatt, hogy finoman szólva sem volt egyszerű és kényelmes az Acrobattal kérdőívet tervezni. Eddig. Ugyanis az Adobe az Acrobat 7 Professional csomag részévé tette a LifeCycle Designert is. Ezzel, ha nem is gyerekjáték, de már sokkal egyszerűbben és kényelmesebben készíthetünk intelligens – JavaScriptben vagy FormCalcban programozható - elektronikus kérdőíveket, amelyek tervezésénél felhasználhatunk XML-sémákat vagy –mintákat, OLEDB-adatbázist vagy WSDL-állományokat. Ezeket a kérdőíveket azután a felhasználók természetesen Acrobat Readerben is kitölthetik, majd választhatnak, hogy az eredményt elektronikusan (XML formátumban) küldik-e vissza (email vagy HTTP), vagy kinyomtatva. Utóbbi esetben a kérdőív tervezője a rögzítést több mint 30 vonalkódtípus használatával segítheti.

Mindezen újdonságok mellett – amelyeken túl természetesen számos kisebb-nagyobb nóvum is található - az Adobe Acrobat 7 Professional egyik legfőbb erényeként említhetjük, hogy mind maga a program, mind a vele végezhető munka érezhetően gyorsabb lett.

A cikk a 2005. áprilisi számunkban olvasható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.