Hirdetés

Álcázzák magukat amerikainak az ausztrálok!



|

A képviselőház szerint a szoftvercégek és jogtulajok kizsebelik a helyi fogyasztókat.

Hirdetés

Hazánkban nem kifejezetten közismert tény, de Ausztráliában a szoftverek és digitális tartalmak érthetetlenül drágák, így a helyi képviselőház néhány hónappal ezelőtt hivatalos vizsgálatot indított az ok kiderítése érdekében. Az eljáró bizottság többek közt az Adobe, Apple és Microsoft képviselőit is behívta egy meghallgatásra, hogy azok felvilágosítást nyújtsanak az „Ausztrália-adóról”.


Az illetékesek kevés elfogadható indokot tudtak felhozni, éppen azért a testület most megállapította, hogy az érintettek egész egyszerűen megpróbálják kizsebelni a fogyasztókat. A testület ajánlásokat is tett a probléma megoldása érdekében, többek közt még azt is felvetették, hogy digitális tartalmak vásárlása esetén oktatni kellene a fogyasztókat a földrajzi blokkolás kijátszásáról. Gyakorlatilag elfogadhatónak tartják, hogy a lakosok VPN-t használva mondjuk amerikainak álcázzák magukat az iTunes-on.


Ehhez sejthetően módosítani szükséges a jogvédelmi törvényeket is, azonban a képviselők szerint ha valamit legálisan megvásárolnak a fogyasztók, akkor a jogtulajokat elvileg nem éri sérelem, viszont a helyieknek indokolatlan okból többért adni ugyanazokat a tartalmakat tisztességtelen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.