Hirdetés

[Frissítve!] Áll a bál a Steam fizetős modjai miatt



|

A modderek eladásonként csak a vételár 25 százalékát kapják meg.

Hirdetés

A múlt hét közepén minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszer csak kiborult a bili. A Valve bejelentette, hogy a Steamen beszerezhető egyes játékok esetében a tartalomkészítők fizetőssé tehetik majd a hozzájuk készült modjaikat, így láthatnak egy kis pénz a munkájukból. A Valve némelyik saját játéka már régóta támogatja a Steam Workshop fizetős modjait, a vállalat jelenleg a már meglévő rendszerét próbálja kiterjeszteni a harmadik felek által készített címekre is. A The Elder Scrolls V: Skyrim lett az első 3rd party játék, amely támogatja a felhasználók által készített, fizetős módosításokat.
 

Hirdetés


Mik azok a modok?

A számítógépen való játék melletti egyik komoly érv, hogy a konzoloktól eltérően itt sok esetben lehetőség nyílik a játékok tartalmának, működésének módosítására. A rajongók új pályákat készíthetnek a kedvenc címeikhez, felújíthatják az eredeti pályákat, időnként jelentős módosításokat hajthatnak végre a játékmechanikákban. Szebb grafika, jobb játékélmény, új kihívások. A tipikusan éveken át készülő total conversion modok csak a játékmotort és alapvető játékmechanikákat tartják meg, a végeredmény egy teljesen új játék.


A modderkedés eddig pusztán hobbi volt, ám az idők során a PC-s gamer kultúra egyik sarokkövévé vált. A modderek mindig is ingyen tették elérhetővé más gamerek számára az alkotásaikat. Pénz nem volt ebben a sportágban, bár egyes alkotók a kiváló munkájuknak (és hatalmas mázlinak) köszönhetően idővel főállású játékfejlesztőkké váltak.


Lehetőség vagy lehúzás?

Részben a fent említett történelmi oknak köszönhető, hogy nagy vihar kerekedett a Valve bejelentésének hatására. A játékosok szimplán hozzászoktak ahhoz, hogy a játékokhoz készült modok ingyenesek, így a fizetőssé tételük lehetősége körülbelül olyan szentségtörésnek tűnik számukra, mint levizelni valaki a sírját. Az igazság viszont az, hogy a modderek a körülményektől függően akár órák százait vagy ezreit is töltik azzal, hogy elkészítsék a remek modjaikat. Miért ne érdemelnék meg, hogy pénzt kapjanak a munkájukért?
 

Fallout: New Vegas
Fallout: New Vegas


Az igazságoknál tartva a fizetős modok ötlete egyáltalán nem új keletű, csak eddig nem sikerült megvalósítani. Két fő okból: egyrészt a fizetést és terjesztést valahogy technikailag lehetővé kell tenni, másrészt pedig a modok jelentős része olyan fájlokat használ (vagy olyan fájlokon alapul), amelyeket nem a modder készített. Jogi szempontból a moddolás általában szürke zóna, bár szerencsére eddig nagyon ritkán fordult elő, hogy a játékkiadók nekimentek volna az alkotóknak.


A Valve fizetős modrendszere lényegében rendezi a jogi ellentétet a modderek és játékkiadók közt, ugyanis a modok eladásából befolyt pénzből a kiadók is részesülnek. Cserébe viszont kaptak egy pofont a modderek: a Steamen modokat árulók eladáskor csak a modjuk vételi árának 25 százalékát kapják meg. A „maradék” 75 százalék valamilyen módon a Valve és játékkiadók közt van elosztva. Mindehhez pedig tegyük hozzá, hogy a moddereknek minden bizonnyal még le is kell adózniuk a Steamtől befolyt bevételüket, azaz korántsem az eladási ár 25 százaléka landol a pénztárcájukban.


Mit gondoltak: racionálisak a rendszer feltételei, vagy a Valve és játékkiadók csak megpróbálják kihasználni a moddereket?


Frissítés: kedd reggel a Valve bejelentette, hogy a felhasználói visszajelzésekre válaszul lelőtte a Skyrim fizetős modrendszerét, a harmadik felektől származó játékokhoz belátható időn belül mégsem lesznek elérhetőek fizetős modok a Steamen. Az elmúlt napokban modokat vásároltak visszakapják a pénzüket.


A Valve szerint ez nem jelent teljes visszavonulást a részükről, ugyanis az ötlet továbbra is jó, de jelen formájában inkább mégsem kívánják erőltetni a dolgot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.