Hirdetés

Az Alphabet beelőzte az Apple-t



|

A világ legértékesebb cége lett a jó negyedévet záró Alphabet.

Hirdetés

Legutóbb már kiderült, hogy az üzleti értékét tekintve az Alphabet a világ legértékesebb cége, most azonban a piaci értékét tekintve is beelőzte az Apple-t. A részvényei alapján az Apple 535 milliárd dollárt ér, míg az Alphabet 558 milliárdot. 

Hirdetés

Az Alphabet negyedik negyedéve ráadásul olyan jól sikerült, hogy az árfolyam egyből 5 százalékot emelkedett a jelentés hatására. A 21,3 milliárdos árbevétel a Wall Street várakozásait is felülmúlta. 

A Google tavaly 74,5 milliárd dolláros árbevételnek örülhetett, 23,4 milliárdos működési nyereséggel.

A többi céghez tartozott a Google X, a Google Fiber, az autós részleg és még sok más is  - ezek 448 milliós árbevételt hoztak, 3,5 milliárd dolláros veszteség mellett. A bevétel nagy része a Nesttől, a Google Fibertől és a Verilytől származott. 

Az Alphabet szerint a remek negyedév eredményét többek között a mobilos kereséseknek, a YouTube-nak és a hirdetéseknek köszönhetik - ezekbe a területekbe évek óta sokat fektettek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.