Hirdetés

Az Anonymous most a New York-i tőzsde honlapját törte fel



|

Egyre gyakrabban és egyre komolyabb célpontokkal hallani az Anonymous hackereiről mostanában, akik - állításuk szerint nemes szándékkal - most éppen a New York-i tőzsde honlapját támadták meg.

Hirdetés

Az "Occupy Wall Street" néven futó, előre bejelentett akcióra hétfő este került sor, amelynek során a New York-i tőzsde oldala belassult, majd közel két percig elérhetetlenné vált.

A CNN beszámolója szerint a támadást elszenvedő tőzsde szóvivője gyorsan igyekezett hangsúlyozni: az akció során nem volt probléma a kereskedéssel (sőt, szerinte az oldallal sem volt semmi látható gond, de erről megoszlanak a vélemények).
Az Anonymous csoport ismeretlen hackerei (akik a V mint vérbosszú című filmből ismert maszkot választották jelképüknek) egyre nagyobb és egyre szimbolikusabb célpontokat választanak.
Magyarázatuk szerint nem ártani akarnak az embereknek, csupán felhívni a figyelmet arra, hogy nincsenek biztonságban az interneten, itt is működik a cenzúra, a kormányzati nyomás és korrupció, valamint a nagyvállalatok garázdálkodása. Ennek szellemében ígéretük szerint november 5-én a Facebook oldala ellen terveznek támadást (bár ennek a bejelentésnek a valódiságát sokan megkérdőjelezték).

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.