Hirdetés

Az AT&T Wireless célba vette a csevegőket



|

Hirdetés

A beágyazott IM egyelőre a Nokia 3100-as és 3200-as modelljeiben elérhető, közölte kedden a két cég, akik még ebben az évben új készülékeken is elérhetővé teszik a szolgáltatásokat. Az azonnali üzenő szolgáltatás ugyanolyan elemként jelenik meg a telefon szoftverében, mint a telefonkönyv vagy a szöveges üzenet funkció. A készülékbe ágyazással a szolgáltatást gyorsabban használni tudja a felhasználó. Az AT&T 10 centet számláz az elküldött üzenetért, a bejövő üzenetek viszont ingyenesek.

Az AOL AIM szolgáltatása már elérhető volt a mobilcég ügyfelei számára SMS és az AT&T mMode szolgáltatásán keresztül. Az IM-ből SMS szogáltatás lehetővé teszi, hogy a felhasználó azonnali üzenetet küldjön asztali gépéről egy mobiltelefon számra, ahol ez SMS-ként jelenik meg. A címzett választ tud küldeni készülékéről. A Jupiter Media vezető elemzője, Joe Laslo szerint az IM-ből SMS azért nem működik jól, mert két kommunikációs formát kever. Viszont alkalmazásként a telefonba ágyazva növelni tudja a szolgáltató bevételét - bár szerinte ehhez az átalánydíjas forma hasznosabb volna a jelenlegi üzenetenkénti elszámolásnál. Laslo szerint az AOL számára is kedvező a megállapodás, hiszen szolgáltatása eljut az AT&T Wireless előfizetőihez, akikből tavaly év végén közel 22 millió volt.

Az IM-ből SMS még mindig fejlődő piac az USA-ban. A Jupiter decemberi vizsgálata szerint csak a megkérdezett felhasználók 5 százaléka küldött IM-et mobilra, míg 36 százalék használt SMS-t, illetve a megkérdezettek 8 százaléka ellenőrizte elektronikus postaládáját mobiltelefonjáról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.