Hirdetés

Az év emberei: Gatesék és Bono



|

Hirdetés

A Time magazin szerint hétszázezer ember életét mentette meg a "Microsoft házaspár" jótékonykodása. A Bill és Melinda Gates Alapítvány 29 millió dollár alaptőkével jött létre, és megannyi módot talált a 2005-ös évben is arra, hogy emberek életét tegye jobbá vagy mentse meg.

James Kelly, az újság felelős szerkesztője szerint a Gates házaspár és Bono az a három ember, akik hatékony küzdenek az olyan szörnyűségek ellen, mint a malária, a HIV és az AIDS, valamint a nyomasztó szegénység, amelyek 8 millió emberéletet követelnek évente.

A Bill és Melinda Gates alapítvány különböző oltási és egyéb orvosi programokat finanszírozott az elmaradott országokban, de segít korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező fiatalok oktatásában különböző ösztöndíj-alapok támogatásával. Ezen kívül például 11 ezer "rászoruló" könyvtárnak biztosított számítógépeket és internet-hozzáférést.

Bono és Bob Geldof az afrikai szegénység ellen küződ kampány két közismert vezetője. A legszegényebb országok tartozásainak elengedéséért harcoló kampány idén júliusban az egész világot átfogó Live 8 koncerttel ismét reflektorfénybe került.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.