Hirdetés

Az Intel tovább gyorsít



|

Hirdetés

A társaság minden erejével azon van, hogy a csúcskategóriás Pentium 4 processzor általánosan elterjedtté váljon az asztali rendszerek körében. Mint azt a társaság vezetői az idei második negyedéves eredmények közzététele után elmondták, az Intel tovább készül gyorsítani a nagyobb órajelű Pentium 4 változatok megjelenését. Bár az eddigi tervek szerint a 2 GHz fölötti hivatalos órajelű változatok megjelenésére még viszonylag sokat kellett volna várnunk, a társaság új ütemterve ezek megjelenését jelentősen előbbre tolta.

Az új változatok agresszív ütemben való kiadása a leggyorsabb processzor cím megszerzésének lehetőségén kívül minden bizonnyal a jelenleg is kapható modellek árának jelentős mértékű csökkenését jelenti majd. A chipóriás azt szeretné, ha a 800 dollár fölötti Intel-alapú gépek már kivétel nélkül Pentium 4 processzorra épülnének. Paul Otellini, az Intel architektúra részlegének elnöke elmondta, hogy az árcsökkentések még az év vége előtt a Pentium 4-re való teljes átállást fogják magukkal vonni Intel-alapú számítógépek körében. A társaság korábban úgy tervezte, az Intel CPU-k körében a P4 csak a jövő év első felében veszi át a domináns szerepet a Pentium III processzoroktól.

Mint az Intel vezetői azt elmondták, a társaság bízik a Brookdale (i845) chipkészlet sikerében, valamint a Microsoft Windows XP megjelenése után várhatóan megnövekedő PC vásárlási kedvben. A chipóriás elmondása szerint az olcsó PC133 SDRAM memóriák alkalmazását lehetővé tévő Brookdale Pentium 4 chipsetet ezidáig több, mint 250-féle különböző márkájú és típusú alaplapba építették be a gyártók világszerte.

Otellini elmondása szerint az év végére a leglassabb Pentium 4 1,5 GHz-en fog üzemelni, a csúcsmodell pedig 2 GHz fölötti órajelű lesz. Az elemzők szerint a Pentium 4 ütemterv jelentős árcsökkentéseket tartalmazó, felgyorsított változatának követése sokat javíthat a társaság nem túl fényes helyzetén a konkurens AMD-vel szemben. A szakemberek úgy vélik, a rivális AMD-vel folytatott küzdelemben fontos szerepe lehet annak is, hogy a Pentium 4 vonal a közeljövőben immár a középkategóriás gépektől indul majd, és egészen a csúcsmodellekig fog terjedni.

Az Intel a 800 dollárnál olcsóbb gépek körében Celeron processzorainak megnövelt órajelű változatait igéri. A Celeron CPU-k még az éven átlépik az 1 GHz-es órajelhatárt, ráadásul az új, 130 nm-es gyártástechnológiára való átállás következtében csökkennek az előállítási költségek, amik állítólag a CPU árának zuhanórepüléséhez fognak vezetni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.