Hirdetés

Az internet fontosabb a szexnél



|

Egy felmérés szerint fontosabbnak tartjuk a netes elérést az alvásnál, az evésnél és a szexnél.

Hirdetés

A brit TP-Link egy felmérést végzett az internet-hozzáféréssel kapcsolatban, az eredmény pedig egészen meglepő lett. A válaszolók döntő többsége ugyanolyan fontosnak és jelentősnek tartja a webes hozzáférést, mint a szexet, és még fontosabbnak is, mint azt, hogy legyen mit ennie vagy hol laknia. 

A vizsgált alanyok 42 százaléka odaadná az ételét, a lakását és a szabadban aludna, csak, hogy megmaradjon az internetes hozzáférése. 50 százalék azt mondja, hogy több időt szentelnek a web előtt élésnek, mint az alvásnak. 

A meglehetősen furcsa válaszok hátterében az áll, hogy az emberek hozzátették, a webes elérés segítségével erősödtek a baráti kapcsolataik, és úgy érzik, tartoznak valahová. 51 százalék nyilatkozta azt, hogy jobb lett az internetnek hála a baráti életük. 

Itt viszont véget ért a boldogság, ugyanis párkapcsolati téren mindössze 7 százaléknak befolyásolta pozitív módon a szerelmi és romantikus életét a webes élet. Ezen felül ne felejtsük el azt sem, hogy étel, alvás és lakhely nélkül a valóságban már jelentősége sincs az internetelérésnek. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.