Hirdetés

Az NSA a pacemakered és a kávéfőződ is feltörheti



|

A dolgok internete már hivatalosan is az ügynökség célkeresztjébe került.

Hirdetés

Nyilván nem kellett sok fantázia ahhoz, hogy tudjuk, az Internet of Things rövid időn belül a kormányzati szervek figyelmét is felkelti majd. Az NSA első embere korábban egy szenátusi meghallgatáson elismerte, hasznos lehetőségként tartják számon a dolgok internetének megfigyelését.

Hirdetés

Richard Ledgett pénteken Washingtonban, egy katonai technológiákkal foglalkozó konferencián beszélt arról, hogy egyelőre csak elméletben foglalkoznak a kérdéssel. Kérdésre válaszolva elmondta, a WiFi-s gyerekjátéktól kezdve az okosháztartás kellékein át az orvosi eszközökig bezárólag begyűjtött adatok egyszerre jelentenének áldást, illetve hatalmas mennyiségű feldolgozandó - zömében haszontalan - információt az NSA-nak.

Ledgett szerint vannak egyszerűbb és hatékonyabb módjai is a terroristák és a kémek nyomon követésének, ettől függetlenül azonban az IoT-hez kapcsolódó eszközökkel is komolyan számolnak. Arra a feltevésre, hogy mi lesz azokkal a munkatársaikkal, akik például egy internetkapcsolattal rendelkező pacemaker beültetésére szorulnak, az igazgatóhelyettes még nem tudott válaszolni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.